A hollandokról

Újabb megfigyeléseim vannak a hollandokról.

Mielőtt eljöttem, azt hallottam, hogy a hollandok egyenesek. Előre örültem, hogy nahát, ez kell nekem. Aztán valaki, aki élt már Amszterdamban, azt mondta, hogy "Egyenesek? Neeeem. Bunkónak bunkók, de nem egyenesek." Na azt hiszem, ezt sikerült megértenem.

Múlt pénteken egy megbeszélésen voltam, kapcsolattartók és termékfelelősök között. Mikor beléptem a szobába, eléggé megdöbbentem: nagyjából 15 férfi és egy nő volt bent, a nő kb. elmúlt ötven. Szerencsémre volt rajtam kívül egy lengyel srác is a GLP-ről (hitelezés), ezért nem csak miattam kellett angolul beszélniük. De nagyon nehezükre esett, a fele megbeszélés így is hollandul zajlott. Amúgy az egész rendezvényen több mint száz ember volt, közülük hárman voltunk, akik nem beszéltünk hollandul.

A megbeszélés fél órás szakaszokra volt osztva. Az első fél óra után valaki mondott valamit hollandul, majd valaki más a mellettem ülő lengyel srácra nézve közölte, hogy úgy gondolják, túl sokan vannak itt GLP-ről és csökkenteni kellene a létszámot. A srác szegény csak habogott, hogy úgy értik-e, ő menjen ki, aztán valaki közbeszólt, hogy inkább haladjunk, mert rövid az idő. Na ilyen rosszul régen éreztem magam. A következő fél óra után amúgy is mennem kellett, de menekültem is.

Szóval azt hiszem, ez a holland "egyenesség". Hogy burkoltan, de elküldenek a fenébe. :) Nekem mások a fogalmaim az egyenességről. :)

Azért annak az egy nőnek írtam egy e-mailt, hogy menjünk már el kávézni, mert előtte már sokat dolgoztunk együtt. És mert meg akartam kérdezni, hogy mi ez a férfiuralom. Ma találkoztunk, adott egy egész logikus magyarázatot, miszerint itt a nők legnagyobb hányada részmunkaidőben (36, 32 órában) dolgozik, amivel a felelős pozíciókat nem lehet betölteni. Ez szerintem rendben is van. A hollandok, a nagy egyenjogúsággal, viszont jelenleg épp azon vannak, hogy részmunkaidőben is lehess vezető... Hol van ennek értelme? Szerintem az ember vagy anyuka, vagy vezető. Nagyon ritka, hogy mindkettőre van energiája. És ha igen, akkor nem azon a heti 4-8 órán fog múlni.

Erről az jut eszembe, hogy mikor meséltem egy kolléganőmnek az esetemet a hajfestékkel, ami csak hollandul és franciául beszélt hozzám, az volt a reakciója, hogy "tudom, felháborító!" Hiába mondtam neki, hogy szerintem teljesen elfogadható, hogy egy országban csak a hivatalos nyelven elérhetők a dolgok (és nem életmentő készülékről, vagy közlekedésről van szó), szerinte tarthatatlan, hogy a külföldieknek így nehézségeik támadnak a hajfestéssel. :)

Vagy a kollégám, aki már viccelődött a melegekkel meg a marokkóiakkal egyszer-egyszer, és aztán ostorozta magát, hogy egy igazi holland nem mond ilyeneket, felejtsem el. Pedig nem értem, miért ne lehetne azt mondani, hogy most, hogy egy fiú jön végre utánam ebbe a pozícióba, végre Gerard örülhet. :) Vagy hogy a marokkóiak alacsonyak hozzám. Igenis alacsonyak!

Hágában ki van írva egy téren a holland alkotmány első pontja, amit majdnem teljesen megértettem egyébként: "Allen die zich in Nederland bevinden, worden in gelijke gevallen gelijk behandeld. Discriminatie wegens godsdienst, levensovertuiging, politieke gezindheid, ras, geslacht of op welke grond dan ook, is niet toegestaan." Valami ilyesmit jelent: "Hollandiában egyenlő körülmények között minden személyt egyenlően kell kezelni. A vallás, hit, politikai meggyőződés, bőrszín vagy nem, vagy más egyéb alapján történő megkülönböztetés soha nem megengedett." És ők nagyon komolyan veszik. :)

http://www.vincentwj.nl/art/emp-plastering/index.php

A csodahétvége

Először is: bocsi, de képtelen vagyok magamat az időrendhez tartani. Külön elnézést kérek Judittól, Évitől és Adritól, akik egyelőre nem kerülnek így rivaldafénybe a velük töltött hétvégék lelkes leírása által. De mindig a legutóbbit a legkönnyebb leírni, és ez a mostani olyan is volt...

A múltkor írtam, hogy megtaláltam a spirituális közeget Amszterdamban. Ez ugye abban merült ki, hogy Annemieke nevű kolléganőm ajánlott egy programot, mégpedig egy szatszangot egy Unmani nevű hölggyel. Azt sem tudtam, mi az a szatszang, de elhatároztam, hogy erre én most elmegyek. A lehető legalkalmasabb ember volt most látogatóban itt arra, hogy eljöjjön velem, mégpedig Nóri, Kata társaságában.

Most igazából kitérhetnék arra, hogy pénteken megérkezés, kalandok a villamossal, bevásárlás, bekajálás, majd séta a városban, de szerintem mindketten egyetértenek velem abban, hogy ez annyira nem volt meghatározó részlet. Tehát ugranék is szombat délelőttre, amikor is 11 órára megérkeztünk Nórival a szatszangra (Kata addig a városban csatangolt). Mint utóbb megtudtam Nóritól, szatszang az, amikor egy spirituális tanítóval találkozol többekkel együtt, akinek már a jelenléte is hatással lehet a tudatállapotodra, és akkor lehet vele beszélgetni meg kérdezni. Na ez ilyen volt. Most kihagyom a spirituális élményt, mert megígértem, hogy itt nem fogom kiteregetni a lelki életemet. Tehát: meglepően kevesen, kb. tizenöten voltunk, és ez főleg ahhoz képest volt kevés, hogy külföldi (angol) "előadó" volt itt. Még nagyobb meglepetés, hogy a jelenlevők majdnem fele férfi volt. Az már nem is volt meglepetés, hogy mindenki kedves volt, senki sem volt türelmetlen és egész végig nagyon békés hangulat volt.

Tehát, kihagyva a spirituális részeket, maradjunk annyiban, hogy az első srác, aki kiült Unmanival beszélgetni, nagyon szimpatikus volt, négy ember közül utolsóként pedig én ültem ki - persze, nem bírok magammal, ha emberek előtt lehet szerepelni. :P Most mondhatom, hogy a valódi indok nem ez volt, hanem az, hogy kérdésem volt, amit egyedül nem tudtam volna kibogozni, plusz nagyon azt éreztem, hogy bánni fogom, ha ezt most nem kérdezem meg. És tényleg, nem is tudtam, miről maradtam volna le. Leszámítva a nagyon érdekes beszélgetést, még valami történt, mégpedig, hogy az első srác kiszúrta a magyar akcentusomat (pedig épp előző nap dicsérte meg valaki, hogy nálam nem is hallatszik!), és odajött hozzánk beszélgetni a szatszang után. Mivel tényleg szimpatikus volt és nekünk meg el kellett menni felszedni Katát, aki eddig a várost járta, felvetettük, hogy jöjjön velünk. Beültünk egy kávéra, és aztán olyan jól megértettük egymást, hogy eljött velünk a Van Gogh Múzeumba is, úgysem volt még. A Van Gogh Múzeum maga is egy spirituális élmény szerintem. Én már másodszor láttam, elsőre nekem nagyon átütő élmény volt, de most is nagyon jó volt. Aztán vacsizni indultunk volna, Tobias pedig felajánlotta, hogy megmutatja, milyen a kínai-szurinámi konyha. :)

Az étterembe menet megszemléltük az elefántkiállítás néhány darabját, illetve teljesen véletlenül sikerült betoppannunk a Fietsfabriek műhelyébe. A Fietsfabriekról már írtam, egyedi bringákat gyártanak megrendelésre. Na itt a műhelyben még izgisebb dolgokat is láttunk, mint ló alakú bicikli, diszkóbringa és szerelmes-hintó. Látva, hogy mennyire elbűvölt bennünket a hely, a kezünkbe nyomtak két könyvet a tulajdonos életéről, ingyen. A tulajdonos pedig a műhelyből intett oda nekünk. :) Aztán megtaláltuk a szurinámit, az otthoni kínaiakhoz hasonlóan jól bekajáltunk semmi pénzből, bár be kell vallani, hogy a földimogyoró-szószuk nem volt az igazi. Vacsi közben kiderült, hogy mindannyian nagyon szeretjük a jazzt, meg az is, hogy Tobias többek között jazzt is sokat játszott, ő ugyanis basszusgitáros meg játszik még egy pár más hangszeren. Úgyhogy egy kis intermezzót (hazamenés, Tobiasnak macskaetetés, nekünk vizes ruha levétele - ja mert persze az eső esett - és szépítkezés) után tízkor találkoztunk a Leidsepleinen.

Előtte meghatározó epizód volt a Museumpleinen végigfutó fény elől való ugrándozás, amivel szerintem legalább negyed órát eltöltöttünk, sikongatva és visítva nevetve. Mint a kisgyerekek. Ez egyébként az egész hétvégére igaz volt, mint ahogy a visítva nevetés is. Én nem tudom, mikor nevettem utoljára ennyit.

Tobias elnavigált minket a város állítólag legjobb jazzklubjába, az Altoba. Belesett az ablakon, közölte, hogy a szaxofonos nagyon jó, nagyon híres. A zongorista baromi jó, ismeri, játszott vele. A basszusgitáros pedig a kedvence. Mivel rjtuk kívül már csak egy dobos szorongott a picike színpadon, úgy döntöttünk, hogy ez az összeállítás megéri az öt eurós beugrót, és bementünk. Megérte. :)




Közben megbeszéltük, hogy Tobias is már régóta szeretett volna elmenni Texelre, amit másnapi kirándulásként választottunk. Mivel annyira jól kijöttünk, persze mondtuk, hogy jöjjön velünk.

Így aztán másnap Texelre mentünk... Reggel rögtön megpróbáltatások elé állítottuk szegény Tobiast, mert odarendeltük szegényt tíz órára a lakásom elé, aztán vagy negyed órán át várakoztattuk, mert jó lányok módjára nem készültünk el időben. Mi ketten bringával mentünk az állomásra, míg Nóriék villamosoztak - később meg is kaptam, hogy milyen lassan bringázok. Ez a holland mentalitás - képes közölni, hogy "De te egyébként baromi lassan biciklizel. Meg voltam lepve." :) Egyébként perceket álltunk egy könyvesbolt előtt, ahol Tobias megnézte a kínálatot, szóval lehet vitatkozni, hogy ki miatt késtük le végül a vonatot... Asszem mind a négyen benne voltunk. :) Mindegy, elmentünk a következővel, aztán Den Helderben, ahol a kompra kell felszállni, hasznosan eltöltöttük az időt - egy túlhűtött Albert Heijnben elmélkedtünk, hogy Tobias megvegyen-e egy ultragagyi kabátot, mert reggel úgy döntött, hogy nincs rossz idő, és ezért a vékonyabbik kabátjában jött el. Végül nem vette meg. :) De aztán meg szaladni kellett a komphoz (amit egyébként úgy hívnak, hogy Teso, mi persze tesónak neveztük el), úgyhogy nem is fáztunk. Leszámítva a fülünket, merthogy iszonyat szél volt. Mi másra számítson az ember egy egyébként is szeles napon Hollandia északnyugati csücskében a tengerparton...?

A tesóval igazából már tíz perc alatt át lehet jutni Texelre (amit egyébként "Tesszel"-nek kell ejteni), így épp csak elgyönyörködtünk a hajót kísérő sirályokban, és már ott is voltunk. Gyorsan béreltünk bringát, majd nekivágtunk széllel szemben a dűnéknek. Újabb megpróbáltatások mindenkinek - nekünk a szél, Tobiasnak, hogy mi milyen lassan biciklizünk, később pedig az, hogy Kata, önmagához híven mindenhol meg akart állni és jól megnézni mindent. Például behatóan megvizsgálták Den Hoorn, a kb. háromutcás falu templomát is. Mi addig Nórival kevésbé intellektuális dolgokkal voltunk elfoglalva: Nóri a fűben üldögélt, én pedig egy báránnyal beszélgettem. :)




Valahogy kijutottunk a tengerpartra végül... Na ott aztán teljesen elszaladt velünk a ló. Cipő, zokni le, és be a tengerbe, közben rajtunk a kabát és a fülvédő. De akkor is ki kellett próbálni.



Kellő idejű pancsizás és lábfagyasztás után megebédeltünk a dűnék alatt (kekszet és mazsolás zsemlét, aminek Kata tudja a nevét - de ha ő nem, akkor Tobias biztos :)). Számomra jellemezte az időjárást, hogy egy ponton azt hittem, elvesztettem a fülvédőmet (konkrétan, hogy lefújta a sél a fejemről), mert annyira fázott a fülem. Odakaptam a fülemhez, és meglepve vettem észre, hogy rajta van a fülvédő, és azon keresztül fázik ennyire. :) Utána bevetettük a parti étterembe, ami Nóri szerint olyan volt, mint egy Hütte. Egyébként tényleg, teát ittunk meg paradicsomlevest ettünk, hogy kicsit felmelegedjünk, és egyébként megejtettünk egy nagyon jó, nagyon spirituális, nagyon közel hozó beszélgetést. Aztán vissza a bringára, és (most már szerencsére hátszéllel) visszatekertünk a kompkikötőbe. Útközben találkoztunk megint a bölényszerű barátaimmal, akiket egyébként hooglandernek, azaz highlandernek hívnak.

A hazafele út hasonlóképpen zajlott, viszont megint említésre méltónak tartom azt a pontot, amikor Tobiasnak hazafele kutyakakiba sikerült lépnie, és amikor elvonult, hogy a fűben letisztogassa a talpát, sikerült egy másikba belekennie a cipőtalpát. :))) Akkorát nevettem ezen, hogy belezengett a kisváros. :))) Aztán hazavonatoztunk, Kata és Tobias hazakerekeztek, én Nórival villamosoztam, aztán itt nálam gyülekeztünk-beszélgettünk még jó sokáig, nem is tudom, mikor ment végül haza Tobias.

Hétfőn én csak este hat után kapcsolódtam be, persze nem volt azelőtt olyan hosszú az a nap a többieknek, mert valamikor 11 körül indultak el sétálni, Rijksmuseumot nézni meg baklavát enni. Este a szakadó eső miatt végül úgy döntöttünk, hogy itthon maradunk, főzőcskéztünk magunknak, fényképeket nézegettünk, meg videókat, meg spirituális-beszélgettünk, Nóri rajzolt, Kata kiöntött egy bögre tejet, szóval minden a maga megszokott, békés medrében zajlott. :) Olyan volt az egész, mintha évek óta ismernénk egymást. Szerintem valamikor egy és kettő óra között ment el Tobias (szegény macskái egyébként nem tudom, mit szóltak mindehhez). Group hug, ilyenek... Ez nagyon nehéz volt ám, mert megtört az, amit négyen hoztunk létre, elkezdett a négyesünk darabokra szakadni, másnap én váltam le, aztán otthon a lányok is ketten kétfelé mentek... És azóta csak rengeteget gondolunk vissza, meg össze. :)

Én mondjuk találkoztam Tobiassal már a héten, elvileg hollandul fog tanítani, mert egy időben tanított külföldieket hollandra. Az első óránk már meg is volt. :) Persze spirituális beszélgetésbe fulladt. :) De ez így tökéletes. :)

Képek itt.

Arról, hogy mi van most

Hiszen ha folyton csak a hetekkel ezelőtti élménydús hétvégi programokat pótolgatom, lemaradunk arról, ami most történik. És ez milyen fontos tanulsága az életnek...! :)

Szóval most az van, hogy. Hogy holnap október. És nem sírok, nem sírok!!! De ez már az utolsó hónap kezdete. Elég sokat rinyáltam már ezen ahhoz, hogy most abbahagyjam és élvezzem inkább, ami van. :) Egyelőre ezt furcsán teszem, a hét közben levegőért kapkodva, azaz itthon pihegve próbálom kipihenni a hétvégéket.

Fülelek, tökéletesítgetem a holland tudásom. Jutottam egy-két elhatározásra, például hogy otthon keresek egy holland tanárt, mert ez a világ legviccesebb nyelve. Egyébként már jobban tetszik, mint a német, ez valamikor egy hónap után fordult át.

Barátkozgatok is, persze csak módjával, amennyire lehet itt. Például van egy lány, akivel időnként elkávézgatok, néha ebédelünk együtt... Na ő pénteken elmegy Oroszországba. :) A múlt héten Agnieszka egyébként kifejtette róla, hogy micsoda dolog, hogy őt is biztos apuci nyomta be ide, mert mi az, hogy itt megjelenik és leszervez magának egy utat Oroszországba, meg biztos nem sétált volna úgy be Roland irodájába, ha apuci nem telefonált volna oda előtte. Lehet, hogy igaza van, de direkt megnéztem a PeopleFinderben (a mi kis belső rendszerünk, amiben az összes dolgozó benne van), és nincs még egy ilyen vezetéknevű ember a bankban... És végül bár a munkát megkapta volna Oroszországban, a HR nem intézte el a vízumát, úgyhogy nem megy, vagyis nem a bankon belül. Szóval Eveliennek csak azért nagy a szája, mert holland és kész. :) Rájöttem, hogy Agnieszkának azzal van baja, ha valaki nagyon magabiztos, nagyon tudja magát érvényesíteni. És mint tudjuk, azt nem szeretjük másokban, ami...

Egyébként munkaügyben az a helyzet, hogy időnként most már unom, amit csinálok. Asszem, jól csinálom. :) Ennélfogva nincs benne több kihívás, hogy valamit még meg kelljen tanulni. Úgyhogy elkezdtem átmászkálni a PAM-okhoz (anyavállalati kapcsolattartók), egyikük nagyon rendi, felajánlotta, hogy ha lesz valami érdekes megbeszélése (akár ügyféllel), akkor szól. Most külön kértem, hogy vigyen, ha tud, mert tényleg unatkozom! Mármint van dolgom, csak kéne valami változatosság. Na persze azért nem olyan rossz a helyzet. Mindenesetre kíváncsi vagyok, mi lesz ebből.

Aztán mi van még. Ja, klíma és egyéb. Kata az imént mondta, hogy elkeserítő híreket hallott, miszerint itt 15-16 fok van és 30%-os lesz az eső valószínűsége. Ezen egészen elcsodálkoztam. Ez nem elkeserítő, hanem egész jó. Mármint, hogy mondjuk nem 60%. Persze még mindig nagyon keveset esett eddig, de mégis. A legmagasabb nappali hőmérséklet beállt 18 fokra egy jó pár hete, és az utóbbi időben (leszámítva a múlt hétvégét) egyre kevesebbszer bújik elő a nap. Kezdve azzal, hogy reggel például hét előtt nem. Pontosabban hétkor még tök sötét van. Pedig nekem fél hétkor kellene kelnem, csak sose sikerül. :) Este nyolckor pedig megintcsak tök sötét van. Még szerencse, hogy október végéig vagyok csak itt.

Na persze. :) Felmerült egyébként, hogy tovább maradjak, mert elszúrták, és nem szóltak Borisznak, aki utánam jön (Oroszországból, meglepő módon), hogy nekünk együtt kellene töltenünk pár napot, hogy átadjam neki a melót, ahogy Stéphanie átadta nekem. Márpedig Borisznak vízum kell (ugye, milyen fura?), és ezért nem tud korábban jönni. Kézenfekvőnek tűnt, hogy akkor én maradjak tovább, és bevallom, nem is bántam volna, lett volna még egy teljes hétvégém. De kiderült, hogy otthon olyan szintű a megszakadás, hogy nem tudnak tovább nélkülözni, mint ami feltétlen szükséges, úgyhogy repülök haza 31-én. És viszek nekik jó sok stroopwaffelt, amiért elengedtek egyáltalán. :)

Na, aztán vettem például spirituális magazint is magamnak, mert olyan szép volt. Hollandul beszélőt, természetesen. :) Egész jól értem. Egyébként most az a tervem, hogy belevetem magam az amszterdami spirituális életbe. Pénteken Dirk asszisztenséről kiderült, hogy nem is akármilyen dolgokkal foglalkozik, és ajánlott jó sok helyet meg előadást. Gondoltam, hogy vannak itt is ilyen emberek, valószínűleg sokkal többen, mint otthon, csak hát ugye bújkálnak. :) Nem lesz benne az útikönyvben. :) Úgyhogy szombaton Nórival (aki itt lesz, jupijéééé! Katával együtt, jupijéééé!) elmegyünk majd egy előadásra. A hely természetesen itt van tőlem kb. öt utcányira, a Vondelpark egyik csücskében. Kár, hogy ezt a lakást olyan sokba kerül bérelni, úgy tűnik, hogy Amszterdam legjobb helyén lakom. :)

Ja, és persze reggelente a villamoson képzem magam egy Eckhart Tolle-könyv olvasása által, aminek a hatására az utóbbi pár hétben kifejezetten kiegyensúlyozott, mások problémáira nyitott, elfogadó személyiség lettem. :) Vagy egyre kevésbé személyiség. :) Ez nem annyira Amszterdam, viszont nagyon meghatározó most. És persze biztosan hozzájárul a boldogságomhoz. De azért az utcán összenevető emberek, a biciklisták és a csatornák, meg a csatornák felett esténként kivilágított háromlyukú hidak is sokat segítenek. :)

Rég volt

De most bepótolom!!! Mégpedig Niki és Robin itt-tartózkodásának történetének leírásának feladatának élményét.

Lássuk csak... Természetesen el voltam úszva, és péntek este úgy döntöttem, reggel még kellő időm fog rendelkezésre állni ahhoz, hogy felkészítsem a lakást a vendégek érkezésére. Ezért kicsit meglepett, amikor pizsamában félálomban kóvályogtam még a lakásban, hogy megérkezett Niki sms-e, hogy ők is megérkeztek. Villámöltözés, és ki az állomásra, majd puszi, ölelés, örvendezés, és vissza a lakásba immár hármasban.

Kellő mennyiségű high-quality és természetesen bio étel elfogyasztása után, ami úgy tűnik, nálam sztenderd útnakindító (elkövetkezendő vendégeim, készüljetek!), útnak indultunk. Sztenderd séta át a parkon, kilyukadva a Paradisonál, a kedvenc gyíkjaimnál. Az útvonal legnagyobb attrakciója számomra a szőke afro-hajú félvér kislány volt, akiből néha-néha lehet látni itt a városban, de azért leginkább izgi. :) A kislány egyébként gumicsizmában pancsolt és trappolt felfelé a vízlépcsőn, és hihetetlenül élvezte. :)

Tehát megcsodálva a vörös- és barna téglás házakat, a csatornákat, a bicikliket, az átlag magasságot, a virágpiacot és a holland nyelv hasonlóságát a némethez, egy ponton úgy döntöttünk, hajóra szállunk, hogy a csatornáról szemléljük meg a várost. Mindez azért is volt különösen jó ötlet, mivel - biztosan azért, hogy az Angliából érkező, szeszélyes időjáráson edzett vendégek előtt felvágjon - az amszterdami időjárás kitett magáért, és valóban tíz percenként váltakozott eső és napsütés között, olyannyira, hogy időnként már nem bírva az iramot, az eső és a napsütés egy időben zajlott.



Egyébként a hajókázást mindenkinek ajánljuk, nemcsak azért, mert hatékonyan megvéd az "Amszterdam - szitáló eső" helyzetben, és mert egyszerre tökéletesíthetjük a holland-, német-, francia- és angoltudásunkat (ilyen sorrendben). Hanem azért is, mert tényleg jópofa és a legtöbb érdekes dolgot látni lehet róla, beleértve a kikötőben parkoló óceánjárót is, amiről kitaláltuk, hogy majd azt mondjuk a képekre, emeletes ház, és hogy itt Amszterdamban simán van mentőcsónak a házak oldalában tűzvész esetére.

A hajóút vége felé Robin baljós csendbe burkolózott, amiből Niki, aki már tapasztalt ilyen helyzetekben, elég gyorsan megértette, hogy útba kell ejtenünk egy éttermet. Rám hárult a kellemetlen feladat, hogy közöljem az éhes férfival, hogy itt délidőben nem fog mást kapni, csak szendvicset. Szerencsére sikerült egy elég tartalmasat választani, ami, megkoronázva a helyi almáspitével (kihagyhatatlan!), megnyugtatta Robint is. :) Ezen felbuzdulva bemerészkedtünk a Vörös Lámpás Negyedbe is, ami számomra is az első ilyen élmény volt (leszámítva, amikor tavaly októberben az Oude Kerk körbejárásakor a kirakatokban magukat kellető kövér fekete nők látványából rájöttem, hol is van az a Red Light District). Durva élmény volt, leginkább az a jó szó rá, hogy weird.

Hogy ne legyen elég a jóból, a Heineken Múzeum felé vettük az irányt, aminek egyik eredményét már láthattátok egy korabeli (lassan megkövülő) bejegyzésben. :) A reklám helye: nagyon tudom ajánlani azoknak, akik nem túl árérzékenyek, vagy tényleg szeretik a sört, vagy esetleg mindkettő. Maga a sörkészítés folyamatának bemutatása annyira nem nagy szám, sőt, otthon a Dreherben többet látni, mert ott még főzik a sört Kőbányán, míg ez a gyár már használaton kívül van. De annyi jópofa kreatív ötlet van benne, amiért szerintem tök jó móka volt az egész. Az én kedvencem a "We are going to brew you!"-szekció volt, ami annyit tesz, hogy engem főznek meg sörnek. Beállsz egy kis terembe, ahol van egy mozivászon, meg egy mozgatható lépcső korlátokkal. Előtte figyelmeztetnek, hogy tedd el, aminek árthat a víz, a táskádat tedd a két lábad közé és kapaszkodj. Majd a mozivásznon beindul a sörfőzés, amin egy pasi kalauzol végig, aki becsobban az árpával (vagy mivel) együtt a vízbe, megfőzik, üvegbe töltik, és persze minket vele együtt (például a csobbanáskor ránk is visszacsap egy kis víz, aztán meleg lesz, aztán zötyögve, mint a villamoson megyünk a töltősorra. Annyira vicces, hogy nem is bírtam letörölni az arcomról a mosolyt. :) Pedig akkor még meg sem ittam a két ingyen sörömet, amit megelőzött még egy pohár, amivel megtanítottak rendesen sört inni. Tényleg sokkal jobb íze van úgy, ajánlom mindenkinek, de főként a lányoknak!



Sörözés után úgy döntöttünk, Nikiék angol idő szerinti négy (vagy három?) órásébredésére való tekintettel korán visszavonulunk, és tízkor a "gyerekek" már nyugovóra is hajtották a fejüket.

Mindez nem akadályozta meg Robinunkat abban, hogy délben, azaz tizenkettő órakor jöjjön elő a barlangjából, ami már csak azért is furcsa, mert ő állítólag hat-hét óránál többet nem bír evés nélkül. :)) (Amúgy nagyon bírom Robint - csak azért mondom, nehogy valakit félrevezessenek a megjegyzéseim. :P) Így aztán kevésbé hajnali órán, de baromi sportosan szálltunk biciklire, hogy meghódítsuk a várost és a tőle kb. 25 kilométerre Északra fekvő Zaanse Schans nevű szabadtéri skanzent. Egy (szerintem) élvezetes városi csatornaparti cikázást követően sikeresen megtaláltuk a kompot, ám annál nehezebben jöttünk rá, hogy hol kell fizetni. Az ok: nem kell fizetni! Kb. tízpercenként járnak kompok Amszterdam északi és déli része között az IJ-n, természetesen biciklikkel megrakodva.

Átérve olyan boldogok voltunk, hogy lecsúsztunk egy jobb kanyarról, ami végzetesnek bizonyult: eltévesztettük az általam előre kinézett, valószínűleg kellemes-vidékies-tájképes-zöldes bicikliutat. De legalább megtaláltuk a kiírást Zaandam felé, így magabiztosan folytattuk utunkat. Kivételes térképolvasó tehetségemnek köszönhetően hamarosan megállapítottuk, hogy totálisan rossz helyen vagyunk, de legalább a legrövidebb útvonalat választottuk. A legrövidebb útvonal kezdetben autópálya mellett vitt, majd Zaandam lerobbantabb negyedeiben, végül gyártelepen. :) Vigasztalt, hogy a gyártelep itt csokigyárat jelentett, így átható kakaóillatban tekerhettünk tovább. :) Ezután a küzdelmes két óra után igazán nagy boldogság volt megpillantani az első szélmalmokat. :)

Nem tudom, egyébként milyen élmény lett volna ez a Zaanse Schans, ha nem kell érte így megküzdeni, de azt hiszem, akkor is teljesen el lettünk volna varázsolva tőle. Szélmalmok, tehenek, (simogatható!) bárányok, mesebeli házikók, zöld fű, fapapucs- és sajtmúzeum, és mindez úgy összerakva, hogy valahogy mégsem túl giccses. Legalábbis az én ízlésemnek nem az. :)



Kellő idejű báránysimogatás és a gólyalábon történő közlekedés (felszínes) elsajátítását követően már vonatra raktuk a bicikliket, és úgy tértünk haza. Este még nekiindultunk egy-két helyi nevezetességet felkeresni, ami végül nem is volt akkora móka, mint gondoltuk. Mindenesetre másnap jól elaludtam, Nikiék pedig állatkertben voltak, és egy orangutánnal kommunikáltak elmondásuk szerint. :) Mi már csak annyi időt töltöttünk együtt, hogy hazaestem munkából, rendben átvettem a lakást és a kulcsokat, majd kikísértem őket az állomásra, puszi-puszi, ölelgetés, aztán haza és alváááááááás. Az első baromi jó hétvégém volt a sorban. :) Folytatása következik. :)

Videók a tengerről

Csak hogy átjöjjön a hangulat.







Ja, egyébként azt álmodtam, hogy hollandul beszélek. Nem értettem, hogy mit beszéltem, de én voltam. :) És ma a nemzeti parkban valaki megkérdezte, hogy ez az út visz-e a Zeeweghez, és megértettem! És okosan tudtam rá válaszolni, hogy "Jaa." :) Viszont nem ugrott be, hogy a "dank u wel"-re azt kell mondani, hogy "alstublieft". Na majd legközelebb.

Életjel

Igen, itt vagyok, túléltem Adri és Évi invázióját! :) De még hogy! :) Igazából időrendben előbb még a Nikiékkel töltött hétvégét kellene leírnom, utána a múlt hétvégét, és végül mát, de persze erre képtelen vagyok. Kezdem a mával, mert hihetetlen jó volt, és nagyon friss az élmény.

Szóval az úgy indult, hogy e hétvégén nem csinálok semmit, mert rám fér egy kis pihenés. Mivel mára 25 fokot mondtak, gondoltam, jó lesz valahová elmenni biciklizni. Tegnap ketten is mondták, hogy menjek Haarlembe, mert az milyen jó hely, de az odabiciklizést elvetettük, mert amellett, hogy állítólag nem szép az oda vivő út, időnként a muszlim tizenéves srácok megtámadják az egyedül bringázó nőket. Viszont valaki felvetette, hogy menjek a dűnékre bringázni Haarlem mellett, az milyen jó lesz. És milyen jó lett!

Sikerült egyébként délben kelnem. Már majdnem kettő óra volt, mire elindultam az állomásra bringával. Haarlem egyébként negyed óra vonattal és oda-vissza 6,90 a jegy, úgyhogy ezzel nem volt gond. Gyorsan ott voltam és hamar megtaláltam a nemzeti parkot, amit egyébként Zuid-Kennemeerlandnak hívnak, amit sosem fogok megtanulni. Hihetetlen jó hely egyébként, hatalmas a csönd, a fák illatoznak, emberekkel csak elvétve lehet találkozni, mindenütt bogyók meg olyan itteni fű, olyan tengerparti, dűnére való.



A dűnékből csak azt érzékeltem, hogy időnként megerőltető emelkedőkkel találtam szemben magam, ami enyhe kihívást jelentett, tekintve, hogy eddig nem használtam a váltót a bringán és nem most akartam először kipróbálni. Szóval vagány fix gearben mentem. :) Az egyik kanyar után előtűntek valami bivalyszerű állatkák, akik békésen legelésztek tőlem (és az úttól) nagyjából három méterre. Miután megörökítettem őket és magamat különböző szögekből, elkerekeztem mellettük, ami nem nagyon hatotta meg őket.





Teljesen el voltam egyébként merülve a tájban és a nyugalomban, de a java még csak most jött. Zúgás. Gondoltam magamban, micsoda forgalmas út lehet ezek mögött a dűnék mögött. Aztán jött egy kis étterem, gondoltam, megállok feltölteni a vízkészleteimet. Kicsit váratlanul ért, hogy az étterem mögött hirtelen ott volt a tenger. A Tenger. Teljesen el voltam bűvölve.



Na persze tudni kell, hogy a hollandok huszonöt fokban kicsődülnek a tengerpartra. Mivel már négy óra volt, a legtöbben már felfelé jöttek a partról, a süppedős homokban magukkal vonszolva a bringautánfutókat, amikbe a töröközőtől kezdve a kétéves kisgyerekig mindent belepakoltak. Én pedig le a cipőt, le a partra, be a vízbe, és fényképeztem, mint az őrült. Annyira élveztem! Egyébként nem is volt annyira hideg a víz, mint gondoltam, a homok pedig kifejezetten meleg volt.



Kicsit üldögéltem is a parton, de nem sokat, mert a lökött útikönyvem azt írta, hogy a nemzeti park csak ötig van nyitva, és féltem, hogy bezárják a bringámat. Hát ebben az egyben ne higgyetek a Lonely Planetnek. Elindultam a part mentén, de sajnos a dűnék mögött, így nem láthattam a tengert, hogy majd a Bloemendal aan Zee nevű kis helyen, ahová az útikönyv szerint azok jönnek, akik el akarják kerülni a Zaandvort nyüzsgését, kiülök a partra és olvasok, vagy csak elmélkedek. Hát sajnos B. a. Z.-ben tuctuc zene üvöltött, úgyhogy gyorsan visszamenekültem a parkba, bár már öt elmúlt. Gondoltam, megnézem még a Vogelmeer nevű tavat. És milyen jól tettem!



Vogelmeer az ugye madártavat jelent. És ez az volt. Tele kormoránokkal! (Vagy legalábbis nagy fekete vízimadarakkal. :)) A bölényszerű barátaim is visszaköszöntek, de addigra sajnos már lemerült a fényképezőgépem. Ezentúl a gépet minden este töltőre teszem! Annyira nyugodt volt. Több száz kormorán pihengetett a fákon, a vízben, a parton, és nagyon vicces hangon folyamatosan kommunikáltak egymással. Elüldögéltem volna ott nagyon sokáig, de féltem, hogy rámsötétedik, úgyhogy elindultam vissza.

Hazafelé még beugrottam megnézni Haarlem főterét: Grote Markt, ami tényleg bazi nagy. Van egy templomuk is, ami szintén hatalmas. Valahogy nem várnád ezt egy holland kisvárostól. Állítólag a benne levő orgona a világon a legnagyobb, és Mozart is játszott rajta. Én beértem csak a templom körbetekerésével, így is sikerült annyira eltájolnom magam, hogy eltévedjek, és csak egy kisebb kóválygás után találjam meg az állomást. Szerencsére Haarlem nem épp olyan, mint az amerikai, amit róla neveztek el. :) Ez itt a gazdagok otthona állítólag, és tény, hogy a házak jóval nagyobbak voltak, mint bárhol, ahol eddig itt jártam.

Vonat, rövid kerekezés már Amszterdamban, ami a leghangulatosabb dolog, amit sötétedéskor tehet az ember. Az utcák már nincsenek tele, a hidak pedig fel vannak díszítve égősorokkal. Majd ezt is lefényképezem egyszer, ha nem merül le a gépem. De javaslom mindenkinek, hogy inkább próbálja ki egyszer. :)

Ebbe a nemzeti parkba pedig még egyszer visszajövök a kinntartózkodásom alatt. Lehet, hogy az utolsó hétvégén. Úgyis mindig télen akartam tengerpartra menni - október vége itt már olyan hangulat lesz szerintem. Az biztos, hogy nem lesznek már pancsolók. :)

De a zigazi hangulat ilyen volt

Ahol még sorban is álltunk! :)

A részleteket később. (Hmmm, vagy... sosem? )

A hétvége legfontosabb megfigyelése...

...hogy a jó pasik sosem ott vannak, ahol a jó buli.

Ahol a jó pasik:


Ahol a jó buli:

Heineken

Megvagyunk. :)))

Állatvilág

Juj, tudjátok, mit láttam ma...? Nyuszit! :)

Ezt érdemli, aki szemerkélő esőben, meg szürkületben is elindul futni. Itt laknak ezek is parkban. :) Láttam két felnőtt nyuszit, meg legalább négy kisebbet. De nem olyan ló nagyok, mint otthon a tenyésznyuszik, hanem olyan igazi aranyosak.

Majd nemsokára kiderül, hogy őzek is laknak itt, csak egyszer éjszaka kell átmenjek a parkon. :))

Egyébként azt is le akartam írni, hogy Gerard kötött egy rózsaszín pulóvert az egyik kolléga kislányának. Hát nem cuki...?

Ja, éééés. Azt nem kérdeztem meg Gerardtól, hogy mi készteti őket arra, hogy hollandul szóljanak hozzám, de ő is hollandul szólított meg ma. Ééééés: megértettem!! Azt mondta, hogy "Je eet niet vlees, eh?" (Ez az "eh" nagyon holland szokás, megfigyelhető akkor is, amikor angolul beszélnek.) Várom a megfejtéseket. :) Azt is megtanultam ezután, hogy "Ik eet geen vlees."

Most egyébként elúszás lesz a munkában, mert eddig Törökországban nem csináltak éves felülvizsgálatokat (ha jól értem, nem volt ki az elemzőcsapatuk négy kereke), de most beindultak... A holnapi greenlightra kilenc ügylet jött be. És nem ám kis bigyók, ilyen két-három milliárd eurós forgalmú csoportok, meg ilyenek. Törökország-szakértő leszek. :) Meg fáradt. :)

Jót tesz ez a futás, mindjárt elalszom... :)

Apróságok

Mostanában több meleg párt is láttam kézen fogva az utcán. :)

Azt hittem, hogy a biciklire már csak a felsorolt dolgok kombinációit fogom látni (mint magassarkúban válltáskával telefonálva - azért ez sem kis feladat szerintem), de tudnak mindig újat mutatni. Tegnap egy bringa, amit a srác tekert, a lány pedig mögötte állt a hátsó kerék tengelyén. :) Ma pedig egy pasi, aki valami számomra ismeretlen szerszámgépet vitt a kormányon, ami úgy nézett ki, mint egy nagy kenyérvágó gép. Azért nem szívesen esnék vele orra...

Azt szeretném kideríteni, hogy miért van az, hogy ha elkezdek valakihez beszélni angolul, akkor hollandul válaszol. Eddig minden magyar az ellenkezőjéről számolt be: ha hollandul szól valakihez, angolul válaszolnak, mert nem értik. Rendben, hogy úgy nézek ki, mint egy holland, de akkor is...

Ja, a helyiek öltözködéséről: a ma reggeli trend kabát volt papuccsal, vagy kabát és szoknya harisnya nélkül. Én ezt nem értem!! Nekem jó volt a kabát hosszúnadrággal, és egy melegebb cipőről álmodoztam (amit még nem vettem meg).

És a világoskék ingek uralmáról: tegnap körbenéztem a teremben, és az egész terem világoskék árnyalatú volt. A hollandok között variálódott néha feketével, fehérrel és szürkével, nagy ritkán bézzsel. És persze az oktondi külföldiek ezt időnként megtörték egy-egy rózsaszín inggel, mert nem tudták, hogy itt nem ez a módi, meg volt egy holland srác is zöld pólóban. De azért a világoskék ingek uralma tagadhatatlan. :)

Ja, és a pasik ki- illetve bemennek az ember előtt az ajtón. Csak a magyar srácnak jutott eszébe megállni és előreengedni, de szerintem neki is csak az utolsó pillanatban. :) Valószínűleg ez itt nem szokás.

Tréning-Uitmarkt-tréning

A hétvégén tréningen voltam. Nemrég értem haza, és már csak aludni tervezek, mert nagyon elfáradtam, így elég friss az élmény, de azért megpróbálok kicsit írni róla, mert nagyon érdekes volt. Úgy mentem oda, hogy nekem ehhez nincs kedvem, nem ismerek senkit, és biztosan már megint csupa üzleti dologgal fogják teletömni a fejemet, amire most nagyon nem vagyok ráhangolódva. És épp az ellenkező benyomással jöttem el. :)

Azt hiszem, kezdem a trénerrel. Alan Parkernek hívják, ausztrál, és eléggé világhírű, mint kiderült. Az EU szerveinek meg az OECD-nek szokott időnként besegíteni egy-egy tárgyalás hatékony előrevitelében. Kilenc gyerek egyike, és harmincéves koráig nem tudott olvasni, mert gondjai voltak a szemével, ezért először sportoló lett, aztán úgy döntött, hogy rajta ez nem fog kifogni, és elvégzett két egyetemet hallás után. Aztán gondolom megműtötték (ezt nem mondta, de most lát rendesen). Azt mondja, hogy annyira érdekli az ember, hogy szeretné megtudni, hogy működik a viselkedése, ezért beleásta magát mindenféle tudományokba. Most már tanít, meg módszereket dolgozott ki, meg ilyenek.

Az az érdekes, hogy minden, amit tanított, egy ponton sem ellenkezik az én világról alkotott képemmel. Leszámítva azt, hogy a megismerés egyetlen módjának a tudományt (fizikailag bizonyítható tényeket) tart. De ezt elnézzük neki. :) Nagyon érdekes dolgokat tanított arról, hogy hogyan forduljunk a másik ember felé, és ha átviszem, amiket mondott, a spirituális szintre, ott is van értelme. :) Nem megyek bele, mert ez a blog nem erről szól. De érdekes volt nagyon.

Aztán az emberek. Minden feladatot mással kellett csinálni, úgyhogy megismertem egy csomó embert. Érdekes volt látni, hogy a rengeteg compliance-es ember között mennyi rugalmas, érdekes, érdeklődő, kreatív ember van. Elnézést a compliance-esektől, persze az otthoni egy szem Orsink is ilyen, de akkor is, az ember nem ezt várná. Azoknak, akik nem tudják, mi a compliance: nagyjából az az osztály, aki azért felel, hogy a bank és minden dolgozója betartsa a rá vonatkozó külső szabályokat. De biztos van pontosabb megfogalmazás.

Ja, egyébként úgy kerültem ide, hogy Agnieszka részt vett egy complience-es projektben, amikor a helyi irodákba eljött és tréninget adott az embereknek. Ennek a folytatása most ez, meg valahol egy jutalom is gondolom. Agnieszka úgy döntött, nem szánja rá a hétvégéjét, és felajánlotta nekem, mondván, hogy nem ér rá, de én elmehetnék, milyen jó lehetőség. Én meg persze lelkesedtem, mert mit tehetnék...? Meg amúgy tényleg lelkes voltam, csak aztán rájöttem, hogy elmegy egy egész hétvége vele, és hogy Agnieszka kb. lepattintotta nekem. És milyen rosszul járt! :)

Tehát, az emberek közül csak kettőt fogok kiemelni. Az első egész rövid történet, egy nagyon kedves holland pasi, aki hollandul szólított meg, majd ezerszer bocsánatot kért, és megerősített, hogy totálisan hollandnak nézek ki, és még a keresztnevem is olyan (az Agnes itt elég tipikus név állítólag). Mondtam neki, hogy néha én is azt hiszem, hogy az vagyok, csak a nyelvet nem beszélem. :))

A másik előtt megkérem Katát, hogy ezt csak akkor olvassa el, ha megígéri, hogy kifejezetten hamar túl fogja tenni magát a szívfájdalmon. És minden, különösen erős nemzeti érzésekkel rendelkező egyéb egyént is erre kérek. :) Tehát a másik egy srác, aki leült mellém, bemutatkozott, hogy ő Daniel, majd mikor megkérdezte, honnan jöttem és mondtam, hogy magyar vagyok, rávágta, hogy "szia, hogy vagy, teeee... micsinálsz, compliance?" El voltam ájulva, hogy honnan tud ennyit magyarul, aztán mutatja a névtábláját, hogy "édesapám magyar". Ebédnél kiderült, hogy igazából az anyukája is, kolozsváriak, de ő már Bukarestben született és kezdett iskolába járni. Csak a nagyszülei beszéltek hozzá magyarul, a szülei nem. Meg persze az osztálytársai és mások sem. Aztán hétéves korában átköltöztek ide, aztán meghaltak a nagyszülei, és már nem volt kivel gyakorolnia a magyart... A szüleivel románul beszél. Azt mondja, a román sokkal könnyebb nyelv, és valószínűleg igaza van. Egyébként hollandnak vallja magát. Tavaly decemberben volt nálunk egy hetet, és mindenkivel angolul beszélt, csak a végére kezdett előjönni neki a magyar. Azt mondja, csak most kezdte el nagyon bánni, hogy nem beszéli. Megbeszéltük, hogy néha majd ebédelünk együtt, és ha szeretné, akkor beszélhetünk magyarul, így tud kivel gyakorolni. Egyébként tök szimpatikus is volt.

Annyira érdekes ez, hogy nem tudom őket hibáztatni ezért. Így alakította az élet. Én nem lennék képes más nyelven beszélni a gyerekemhez, mint magyarul, és eddig minden "vegyespárosban" azt láttam, hogy az apja és az anyja nyelvét is beszéli a gyerek. De azt mondta, Bukarestben azért nem erőltették a magyar szót... Ő meg Hollandiában nőtt fel, ezt a kultúrát kapta, ezt érzi magáénak. Csak nagyon érdekes, meg igen, valahol szomorú is, hogy vannak emberek, akiknek fel lehet tenni a kérdést, hogy "és akkor Te milyen nemzetiségűnek érzed magad?". De nem hiszem, hogy ez rossz neki, igazából van egy szép kerek élete Hollandiában, legalább négy nyelven beszél, amik között ott a magyar, a világ egyik legnehezebb nyelve (még ha nem is megy folyékonyan), sok helyen, több kultúrában megérteti magát. Én inkább érdekesnek fogom fel, mint szomorúnak.

Vele kapcsolatban még egy felismerés, hogy valószínűleg tévedtem, és létezik tipikus magyar arc is. Csak nagyon hozzá vagyok szokva szerintem, meg nagyképű voltam, hogy mi aztán mind baromi egyediek vagyunk. De ahogy elnéztem ezt a srácot, lehet rajta látni, hogy magyar. Ha az ember tudja róla, persze. Nem tudom elmagyarázni, hogy mi az. Valószínűleg mi csak valami barátságos-ismerőst veszünk észre a másik arcán. Meg talán annyit, hogy a mi arcunk kerekebb. Persze ez nem törvényszerű, de a hollandoknál sem az, hogy mindenkinek nagy szája és krumpliorra van. Azért láttam most egy-két tipikus arcot. :) És persze az ötvenöt résztvevő közül nagyjából talán olyan harmincöten lehettek hollandok (hollandiai székhelyűek), ebből úgy heten voltak nálam magasabbak. Otthon ez az arány nagyjából egy a tizenöt-húszhoz, vagy ilyesmi. Persze most a lányokat is számoltam.

Ja igen, és az Uitmarkt. Az Uitmarkt a szezonnyitó rendezvény, ami ezen a hétvégén volt, és pénteken nem jutottam ki a vihar miatt. Tegnap este kimentem, ráadásul bringával. Nagyon jó volt! Mármint a bringázás. Az Uitmarkt (uit=out, és nagyjából úgy is ejtik, vagy talán öut, még nem sikerült szabályt felállítanom rá :)) több, mint harminc helyszínen van a belvárosban, amik közül, mint kiderült, egész kevés volt szabadtéri, már ami a koncerteket illeti. Bezsúfolódni nem volt kedvem sehova, ezért ezekre füleltem. Voltam egy folk-rock koncerten, ami nem tetszett, aztán pedig egy világzene-jazz keveréken, az egész jó volt. Itt fel is vettem videóra, hátha átjön a hangulat.



A szabadtéri koncerteken itt az a veszélyes, hogy az emberek egyike-másika jointot szív közben, és az ember meg beszívja a levegővel, úgyhogy kicsit be is voltam tojva, hogy el fogok szédülni a biciklin. De szerencsére hamar kitisztult a fejem. :) Most először bringáztam a belvárosban, és tök jó volt, tényleg előre lehet jutni még ilyen tömegben is, ami tegnap volt. A bringásnak tényleg elsőbbsége van, és ezt mindenki megadja. :) Voltam olyan részeken, ahol legutoljára tavaly októberben jártam, és voltam ott is, ahol eddig még soha. Tök jó hangulata van. Nemsokára lejár a kéthetes fogadalmam a munkába járásról, hétvégén pedig jönnek Nikiék, akik remélhetőleg kaphatóak lesznek nagyobb mennyiségű bringázásra. :) Addig is lefotóztam a bringámat a gyönyörű új nyergével az egyik kedvenc helyemen, a Stopera (városháza - stadhuis - és opera) előtt, az Amstel partján.


Ja igen, és felfedeztem, hogy öntudatlanul is olyan kabátot választottam még otthon, aminek a lehető legjobb szabása van biciklizéshez: a legalsó gombja köldök fölött van, és így nem gyűrődik-feszül-szakad, míg tekerek. Ja igen, mert én most már kabátban járok azért. Főleg, hogy ezek a hollandok kifagyasztanak mindig a tréningeken (ők mindig pár fokkal kevesebben érzik jól magukat), szóval a nap hátralevő részében meg kell próbálnom felmelegítenem magam. :)

Eső

Az az amszterdami időjárás kedves szokása (eddig), hogy a hatalmas, villámokkal és szakadó esővel körített vihar mindig akkor érkezik, amikor én már otthon vagyok. :) Általában éjszaka. És olyan hihetetlenül esik, aminek egyrészt nagyon jó hangulata van, másrészt nem tudtam volna elképzelni Hollandiáról, de állítólag ez itt normális. Úgyhogy megpróbáltam megörökíteni. :) Érdemes megfigyelni, hogy biciklisták azért ilyenkor is vannak. :)

Hihetetlen időjárás

Reggel hét körül majdnemhogy éjszakai sötétben ébredtem. Szerencsére még nem azért, mert nem kelt még fel a nap - bár nemsokára annak is eljön majd az ideje -, hanem mert nagyon vastag felhőtakaró mögé bújt. Összeszedtem magam, elindultam dolgozni ugyanebben a sötétben, szemerkélő eső mellett, majd nagyjából negyed óra múlva, már a villamoson ülve arra lettem figyelmes, hogy hétágra süt a nap, és elő kéne keresnem a napszemüvegemet. :)

Azóta volt még eső, ragyogó napsütés, sok-sok szél. Épp csak hazajöttem kifújni magam és megírni pár e-mailt, mielőtt kimegyek az Uitmarktra, ami a szezonkezdet alkalmából rendezett ingyenes kedvcsináló, sok-sok szabadtéri koncerttel és egyéb előadással. Mivel a szél kint erősen tépázta a fákat, úgy döntöttem, lemondok a biciklizésről. Aztán itt ragadtam a skype-on Katával, és ez életet mentett: megállapítottam, hogy kint nagyon villámlik, és nem indulok el, inkább kialszom magamat. Egyszer csak azt látom, hogy a szemközti erkélyekre kiálltak az emberek, és valami zúg. Olyan igazi, szakadó eső van, ami nálunk júniusban szokott lenni, és csak villámlik és villámlik. És valahogy annyira hangulatos így ez a város. Mire úgy döntöttem, hogy ezt leírom, már részben fel is száradtak a balatonnyi pocsolyák a villamossínekről. :) Ilyen ez itt.

De ha már itt vagyok, leírom, hogy.

Hogy néhány napja a villamosról felfedeztem egy Gandhi-szobrot a Churchill-laanon. Szeretek olyan városban lakni, ahol szobrot állítottak Gandhinak. :)

Hogy itt az emberek néha énekelnek. Tavaly ősszel hallottam először, hogy egy srác kivágódott egy kapun (biciklivel persze), és teli torokból énekelte a Jézus Krisztus Szupersztár nyitódalát. De szerintem ezt már írtam. Azóta találkoztam a piros lámpánál dünnyögve-dalolva visszaszámláló bácsival, a villamosmegállóban valami hihetetlen megnyugtató dalt éneklő feka ötvenessel, miközben a villamost fél órán át vártuk, a metrón dudorászó pasival és rengeteg fütyörésző öltönyössel. Ez olyan jó! Majd nemsokára asszimilálódok, és én is fogok énekelgetni. :)

Hogy itt megvalósul, hogy otthagyod a metro újságot az ülésen a villamoson, és a következő ember felveszi és tovább olvassa.

Hoge Veluwe

Na jó, inkább leírom a hétvégét, különben minden fiú ismerősöm abba fogja hagyni a blogom olvasását. :) Meg azért csak izgisebb. :)

Tehát, szombat éjfélkor megérkeztek tesómék (Juci és Botond), akik nászút-kiegészítésként átautókáztak fél Európán, na jó, csak Ausztrián és Németországon, mindenféle izgis helyeket útba ejtve, hogy aztán nálam megpihenjenek két napig, és persze megnézzék a várost. Érthető módon vasárnap csak nagyon nehezen szedtük össze magunkat, főleg, hogy az én csonka kis háztartásomban nincs kávé, és Juci anélkül nem indul. Úgyhogy megnéztük a bioboltot, aztán megkávéztunk, és nagy nehezen elindultunk a Hoge Veluwe Nemzeti Parkba.

A Hoge Veluwe legfontosabb ismertetőjegye, hogy van benne egy múzeum, nevezetesen a Kröller-Müller, ami messze földön híres a Van Gogh gyűjteményéről. A történet valahogy úgy hangzik, hogy élt egyszer egy holland-német házaspár, akik azon szerencsés párosításnak örvendhettek, hogy a nő a művészet nagy rajongója volt, a férfi pedig tele volt pénzzel. Ebből az lett, hogy hihetetlen sok festményt összevásároltak, építettek nekik egy jó nagy szárnyat a házuk mellett sok-sok üvegfallal, hogy amíg fél szemmel a Van Gogh-okat és más érdekességeket (mint Picasso, Monet vagy Sisley képei) figyelik, a másik oldalon bármikor pillantást vethessenek a birtokukon zöldellő fákra. Mindehhez még az a számunkra szerencsés fordulat is párosult, hogy örökös nélkül haltak meg, és a birtokot az épülettel és a fesményekkel együtt az államra hagyták. Így juthatnak el az olyan földi halandók is ide, mint mi hárman.



Persze az odajutás nem egyszerű, mivel a park az ország másik végében van. Más kérdés, hogy ez csak egy óra autókázást jelent. :) Viszont mint megtudtam, autó nélkül tényleg bonyolult megközelíteni. Az autóval is csak a park bejáratáig lehet eljutni, aztán le kell tenni a parkolóban, és átnyergelni a fehér bringákra. A fehér bringa eredetileg amszterdami kezdeményezés, olyasmi, mint most sok városban a bringapontok, hogy bedobsz két eurót és viheted a biciklit, aztán egy másik helyen leteszed. Csak az eredeti ötlet pénzbedobás nélküli, közösségi biciklikről szólt volna. Persze a bicikliket ellopkodták, átfestették, egyszóval közösségi helyett magukévá tették a helyiek. Viszont itt a parkban megvalósult, mivel a parkban nem alszik senki, a kapun meg nem lehet őket kivinni.



Tehát a lényeg, hogy Jucinak is fel kellett áldoznia magát és biciklire ülni, mivel a múzeum két és fél kilométerre volt a bejárattól. Tudni kell, hogy három órára értünk oda, és a múzeum ötkor zár. Emiatt bicikliző holland-áradattal szembesültünk, akik nem zavartatták magukat amiatt, hogy hárman nem igazán férünk el a bicikliúton egymás mellett, úgyhogy időnként még én is be voltam tojva, hogy összeakad a kormányunk. Mindezt Juci, aki saját bevallása szerint tizenöt éve nem ült biciklin, a körülményekhez és önmagához képest még egész jól viselte. Persze nem akart visszaszállni többet. :)


Aztán a múzeum szerintem kicsit kiengesztelte. Valahogy én sem számítottam rá, hiába mesélte mindenki, hogy itt igazán híres Van Gogh képek is vannak. Olyan szépek voltak. Meg egy csomó más is, persze sok olyan festő képe is, akikről még nem is hallottam. És tényleg, a kilátás időnként a zöldbe, nagyon hangulatos! Nekem nagyon jó élmény volt. Ja, és ráadásul lehet fényképezni a múzeumban. Úgyhogy megragadtam az alkalmat, és megörökítettem, ahogy illusztris társaságban nézelődünk.






Sikerült egyébként minden fontosat megnézni még öt óra előtt, úgyhogy elégedettek voltunk. :) Aztán kifújtuk magunkat egy kávé mellett (a holland kávéból még én is elbírok napi kettőt), és vissza a bringára. Ekkorra persze kitisztult már az út a vadul kerekező hollandoktól, akik azt gondolják, hogy mindenki olyan vagány, mint ők, és érdekes módon Juci is elkezdte élvezni a biciklizést. Nekem sikerült egy olyan bringát kiválasztanom, amin elöl gyerekülés van, és így megtapasztalhattam, milyen terpeszben biciklizni. Persze baromi kényelmetlen, és az ember úgy érzi magát, mint egy béka. Meg azt hiszem, úgy is néz ki. :)

Eljutottunk a park bejáratáig, és megállapítottuk, hogy nincs értelme behozni az autóból a nászajándékba kapott piknikkosarat (na meg az én szép új pikniktakarómat), mert egyrészt nem tudjuk ráapplikálni a bringára, másrészt nincs olyan szépen karbantartott zöld füves rész, ahol kényelmesen lehetne piknikezni. Ezért aztán Juci kérlelésére úgy döntöttünk, biciklizünk még egy kicsit a parkban, és kinéztünk a térképen egy tavat. Az odaúton Juci minden ötven méteren szarvast hallucinált, én meg be voltam tojva, mert akartam is szarvast látni, de azért emlékeztem még tavaly őszről, amikor Annával voltunk London mellett a Bushy Parkban, ahol szelíd szarvasok élnek, hogy mekkora egy szarvas. És azt nem mondták, hogy itt olyan nagyon emberszeretők lennének. Aztán végül nem találkoztunk eggyel sem, amit azért sajnáltam.

Viszont megtaláltuk a tavat, olyan este hét körül. Az emberek legnagyobb része már hazament, így végtelen csönd volt, lapos napsütés, halak csobbantak ki néha a vízből (na meg persze vissza is), és láttunk mindenféle madarat. Nagyon hangulatos volt. Legszívesebben visszamennék csak úgy egész nap ülni a padon a tóparton.






Persze aztán elindultunk visszafelé, és mivel nem láttunk szarvast, azzal szórakoztam, hogy tökéletesítgettem a biciklizés közbeni fényképezőtehetségemet. Még mindig imádok a nappal szemben fényképezni! :)





Hazafele úton egy kisebb dugótól eltekintve nem történt nagyobb izgalom, a kisebb dugó miatt viszont teljesen más úton kellett jönnünk, mint terveztük. Nekem másnap munka, Juciéknak városnézés, főként a Nemo múzeum, ami az itteni Csodák Palotája. Húztak magukra óriás szappanbuborékot, és elvoltak a többi gyerek között. :) Hétfő este még elmentünk vacsizni. Emlékeztem, hogy a park másik oldalán van egy kisebb étteremgyűjtemény, amin keresztülbicikliztem, mikor hazahoztam a bicómat. Persze biciklizés közben egyrészt az ember a közlekedésre figyel, másrészt másként érzékeli a távolságokat, így elég sokáig tartott, mire megtaláltuk az éttermek Mekkáját. Annyira elcsüggedtünk, hogy beültünk az első tapas bárba, ami egyébként szerintem nagyon jó választás volt, minden irtó finom volt, és a kiszolgálás nem holland volt, az biztos. Minden nagyon hamar jött. A hollandoknak ez nem megy, még az interkulturális (tudjátok, kazah-örmény-török-marokkói-magyar) ebédünkön megbeszéltük, hogy nekik nincs a vérükben, a kultúrájukban mások kiszolgálása, nincs ennek hagyománya. Szóval finom vacsit kaptunk kedves kiszolgálással, ráadásul végig Gotan Project szólt. :) Kinéztem a helyet más alkalmakra is. :) Úgyhogy telebendő, szundi, másnap reggel kapkodva pakolás, kicsit késve indulás, és cuppanós puszik. Azért jó volt. :)



Most irtó sok képet raktam fel ide, de persze ez messze nem az összes. Ha érdekel a többi, azokat itt találjátok. Még nem címkéztem fel az összeset, de haladok. :)

Most már le kell álljak

Ahogy már említettem, itt a legtöbb bolt hat órakor bezár, vasárnap meg ki se nyit. Kivétel mondjuk az Albert Heijn meg a kedvenc bioboltom, amik 9-10-ig vannak nyitva, ami jó, mert szinte bármikor el tudom intézni a heti bevásárlást. Viszont a csütörtök a vásárlásnak van szentelve. Ilyenkor minden bolt este 9-ig tart nyitva, és ilyenkor persze mindenki beszabadul a Kalverstraatra, ami a legalapvetőbb bevásárlóutca (itt egyébként egy-két kivételtől eltekintve nem nagyon vannak plázák, amit valahogy nem hiányolok). Szóval így tettem én is. Még mindig tart a korting egy-két helyen, úgyhogy eltöltöttem vagy két órát az Espritben, ahol minden nadrág rövid rám. Végül eljutottam a Mexxbe. És hát megvédte a holland márkák becsületét, az első nadrág, amit felpróbáltam, gyönyörűen passzolt, és vettem hozzá egy nagyon szép blúzt is. (Diszizit. Csak én szebb vagyok, mint ez a csúnya holland modell, ráadásul úgy tűnik, ez a blúz jobban áll a duckóbbakon, mint amilyen például én vagyok. :)) Világoskék csíkos. Csak ilyeneket fogok itt venni, valamiért meg vannak őrülve a világoskék csíkos ingekért és blúzokért. Úgyhogy beolvadok. :) És erősen fenyeget, hogy innentől szinte csak a Mexxbe fogok járni vásárolni, méregdrágán...! Innen üdvözlöm Ádámunkat. :)

Úgyhogy mielőtt elkölteném a kajáravalómat, azt hiszem, kicsit leállok, és legalább egy hétig (jövő csütörtökig) nem megyek a Kalverstraat közelébe. Mondjuk ez nem túl nehéz, mert hétvégén tréningen leszek, hétköznap meg ugye bezárnak a boltok hatkor. Nem baj, azért tekintsünk engem hősiesnek! :)

Újabb biciklis kép: lány a biciklin, a hátán egy összecsukott masszázsággyal.

Lányos bejegyzés

Gyűjtögettem ide a lányos dolgokat, mert ma ilyen napom is volt. De az egészet megkoronázta, hogy a fényképezőgép átviteli kábelét beleejtettem a müzlimbe. Ez olyan lányos, nem? :) Szerencsére olyan ügyesen csináltam, hogy egyik vége sem ért bele, így teljesen használható maradt. :)

A nap első lányos témája, hogy eljutottam a Body Shopba!!! Ezek a boltok mind hatkor zárnak, és igazi kihívás a világ végéről ötkor elindulni, hogy a belvárosban még beroboghassak az üzletbe hat előtt, és megszerezhessem, ami kell. És már elhasználtam az összes arclemosó tonikomat. Tegnap nem értem oda hat előtt, mert nem járt a villamos. Mióta újra üzembe állították az 50-es metrót, azóta minden meg van őrülve. Hétfőn egy órát késtem a munkából reggel, mert azt gondoltam, most már jár a metró, de az állomáson kiderült, hogy mégsem, ezért vissza kellett jönnöm hazáig. Valami nagyon retró villamossal elvergődtem az Amstelig, ahol pedig meg voltak buggyanva a kijelző táblák. Kedd reggel totál logikátlan időpontban húzott el előttem a villamos, hazafele pedig egy fél órán át nem járt. Azalatt majdnem hazaértem gyalog a Centraal Stationtól, háromnegyed óra alatt meg lehet tenni. :)

De ma sikerült!!! És ez az eredménye:



További lányos fejlemény a mai napon, hogy most már túl vagyok az első holland nyelvű hajfestésemen is. :) Komoly feladat volt egyáltalán világosvörös hajfestéket találni itt. Egyszerűen nincs. Úgy tűnik, mivel itt a természet adja, egyébként nem keresik. De eleve alig van vörös hajfesték. Aztán találtam egyet, de rájöttem, hogy hollandul (és franciául, amivel sokra megyek) van a leírás, és nem fogom érteni. Úgyhogy olyat kellett keresni, amilyet már legalább egyszer használtam. És találtam! És befestettem! És nem lett zöld! :)

Emellett fontos elmondanom, hogy már legalább háromszor-négyszer láttam lányokat a villamoson vagy a metrón sminkelni. Biciklin még nem. :)

Az utolsó lányos téma: ezt (is) vettem a hétvégén! :)

Előzetes

Addig is, míg megszülöm a bejegyzést a hétvégi programunkról, álljon itt ez a videó, ami megörökíti, hogy Juci is tud biciklizni, illetve hogy az elülső gyerekülés baromi kényelmetlen tekerést eredményez.

Eltűntem

Eltűntem. Ez előfordul. Ez ilyenkor azt jelenti, hogy valahol jól elvagyok. :) Most is ez volt a helyzet. De azt majd leírom később, mert most nincs olyan sok időm. Most inkább írok olyanokat, amiből tudni fogjátok, hogy ma nem vagyok úgy tele programokkal, mint az utóbbi pár napban. :)

Például, hogy láttam egy lányt (aki mellesleg olyan magas volt, mint én) mezítláb biciklizni tegnap. Ma meg egy csávót biciklin reggelizni. Persze ma az egyik kolléganőm mesélte, hogy a nővére úgy szült, hogy biciklizés közben elkezdte érezni a fájásokat, akkor kicsit belehúzott, otthon leült a kanapéra és már kint is volt a gyerek.

Most már nagyon képzett vagyok a tekintetben, hogy hogy kezelik a szülést Hollandiában. Ma volt ugyanis a nyolc hónapos terhes lány utoljára dolgozni, és amíg a fincsi sütit ettük, amit búcsúzóul hozott, mindenki sztorizgatott. Itt egyébként az a felfogás, hogy egyrészt nem adnak a nőknek fájdalomcsillapítót, mert az itteni nők kemények. :) Másrészt a legtöbben otthon szülnek, és rémtörténetek keringenek a kórházban szülésről. Azt mondják, hogy a tapasztaltabb orvosok az otthon szüléshez vannak beosztva, és egyébként is, milyen más az, hogy a gyerek az otthoni kedves környezetbe születik, és este mindenki elmegy haza és ott marad a család együtt nyugalomban. Egyébként ha jól értettem, az orvosok is ezt preferálják: nem lehet előre befeküdni a kórházba, és az embernek meg kell emeltetnie otthon az ágyát, függetlenül attól, hogy ő tudja, hogy ő mégis kórházban szeretne szülni. Ja, és persze a szülési szabadság három-négy hónap. Lazán veszik.

Ja, pénteken Agnieszkával ebédeltem, és mesélt sokat arról, hogy milyen beilleszkedni a holland társadalomba. Nehéz. Mindenkinek megvan a heti fix programja, minden este csinálnak valamit munka után, és attól nem lehet eltérni - be van osztva, hogy hétfőn edzésre megyek, kedden nyelvtanfolyamra, szerdán a családommal vagyok, csütörtökön barátnőzöm stb. Megállapítottuk, hogy én már Budapesten is holland módon éltem. :))) És pont az elől jöttem el ide. :) Szóval az ember először külföldiekkel barátkozik, akiknek több a szabadideje. És amíg nem tanul meg hollandul, addig nem is fogadják be igazán. Azt mondta egyébként, hogy kb. három év kell ahhoz, hogy az ember megszokja, hogy ez egy másik kultúra.

Hát az biztos, hogy furcsa ez a közvetlenség, ugyanakkor távolságtartás. Most őszintén nem emlékszem, hogy erről írtam-e már, de itt az a helyzet, hogy valahogy az emberek nem foglalkoznak egymással. Azért nincs függöny az ablakokon szerintem, mert senki sem néz be rajtuk. Azért mehetek el futni a parkban a legnagyobb délutáni tömegben, vagy azért fekhetek ki a fűbe a millió másik ember közé, mert nem zavaró a többi ember, mert nem figyelnek rám, nem érdeklem őket. Az emberek nem néznek egymásra a villamoson. Szerintem ki lehetnek bukva, hogy én folyamatosan őket nézem. Meg persze benézek az ablakokon (néha azt hiszem, hogy kirakat, annyira nincs megkülönböztetve) és az autókba. Nem tudom, hogy melyik a jobb. Azt hiszem, ez összefügg az "élni és élni hagyni" elvvel, ami számomra azt jelenti, hogy ha valaki drogozni akar, akkor drogozik, ha valaki meleg, akkor legyen meleg, egészen addig, amíg ezzel nem árt másoknak. Mindenki saját felelőssége a saját élete. De lehet, hogy ehhez a felfogáshoz az kell, hogy egyszerűen ne érdekeljen a másik ember.

Ugyanakkor meg persze nagyon segítőkészek és el is csevegnek az emberrel, és ahhoz képest, hogy az országuk lakosságának valami 30-40 százalékát bevándorlók teszik ki, meglepően kedvesen érdeklődnek nálam, hogy nem akarok-e hosszabb időre maradni, mint három hónap. Nem haragszanak a bevándorlókra, pedig közülük nagyon sokan azért alacsonyabb társadalmi réteghez tartozik, lehet félteni a táskát az utcán és lehet magamat idegesíteni a villamoson, hogy valaki iszonyat hangosan csámcsog a rágóján vagy nem fülhallgatóval hallgatja a zenét. Persze a hollandok a legnagyobb egykedvűséggel fogadják az ilyesmit (vagy talán észre sem veszik?), és a világért sem vetnének csúnya pillantásokat a csámcsogóra. Ezért olyan ellentmondásos. Időnként fellökik egymást, mert nem figyelnek egymásra, de szándékosan soha nem viselkednek durván vagy haragosan egymással.

Ja, a bevándorlókról: ma megtudtam Jerushától, aki mögöttem ül és Arubáról jött, hogy ott hivatalos nyelv a holland, de van saját nyelvük is, a papiamento, ami egyébként úgy hangzik, mint a spanyol. Ilyen érdekes módon kötődnek Hollandiához, hogy például a holland törvények ott is érvényesek, de vannak emellett saját törvényeik is, meg az iskolarendszert is teljesen átviszik, Hollandiából küldik a vizsgaanyagokat, és a Holland királynő az ő királynőjük is, ugyanakkor parlamentjük saját van. Lehet, hogy gáz, hogy ezeket én nem tudtam, de most mindenesetre érdekes megtudni. :) Most megnéztem a wikipédián, és azt is megtudtam, hogy Aruba már nem a Holland Antillák része, kivált 1986-ban. A Holland Antillákhoz igazából csak öt sziget tartozik, tehát akkor még mindig hiányzik a hetedik... Aki tudja, jelentkezzen. :)

Gondolatfoszlányok

Ma láttam egy pasit, aki biciklizés közben levette a dzsekijét. De nem ám olyan béna módon, ahogy én csináltam volna, ha egyáltalán képes lennék ilyesmire, hogy közben mindig fél kézzel fogja a kormányt... Neeeem. Elengedett kézzel, szép komótosan, vagy fél percen keresztül. Szóval van még mit tanulnom.

Aztán azon gondolkoztam, miért van az, hogy az irodában minden lány/nő, aki külföldről jött és állandó állása van, olyan szép. Persze nem kell ezen túl sokáig gondolkozni... :) Hát ja, lehet, hogy nekem is keresnem kellene egy "szponzort". :)))

Egyébként nem lettem jobban, viszont végtelenül sajnáltam magam ezért reggel. Aztán abban bíztam, hogy hazaküldenek, mert valami eszméletlen vihart jósoltak állítólag mára, száz kilométeres széllel, meg riadókészültséggel. Egyelőre még nem jött, viszont volt vihar az irodában: a tegnap említett ügylet kitalálói felhívták Dirket (aki ma jött vissza szabiról), hogy találkoztak az ügyféllel és mégis betárcsáznának a mai greenlightra. Ebből az lett, hogy eleve másfél órásra nyúlt a megbeszélés, aztán pedig jött az, hogy ennek a jegyzőkönyvét hamarabb megírjuk és kiküldjük, mint a többit. Ebből lett az, hogy ebédelnem három órakor sikerült, egy mozzarellás szendvicset majszolva el a jegyzőkönyv kb. ötödik verziója felett. Nem túlzok, amikor azt állítom, hogy legalább tíz változat volt. Mindent Agnieszkával, Dirkkel egyeztetni, megkérdezni a lengyeleket, a többi döntéshozót, aztán újragondolni, aztán a compliance jön, hogy ő is látni akarja... Végül megszültük, és megegyeztünk Agnieszkával, hogy bekereteztetjük.

Aztán Agnieszka szigorúan hazaküldött a vihar miatt, és már épp indulni is akartam, mikor Ernst telefonált, hogy nem tetszik, ahogy átírtuk a kommentjét... Megyek Dirkhez, hogy mi az érv, Dirk közli a maga kis stílusában, hogy nem érdekli. :) Visszahívom Ernstet, erre velem kezd el vitázni... Nem tudom, hogy nem voltam-e udvariatlan azzal, hogy azt mondtam, javaslom, hogy Dirkkel beszéljen, mert nem látom az én hozzáadott értékemet ebben a társalgásban... Kicsit lecsapta a kagylót, de szerintem Dirkre volt ideges... Remélem. Én meg fáradt voltam, szerintem lázas, tízszer írtam át ezt az egy oldalt és ebédelni sem tudtam rendesen. Úgyhogy csak megérti. Mindegy, ezen nem töröm magam.

Általános észrevételek: én nem értem, hogy magas beosztású emberek miért engem izélgetnek, ha valami nem tetszik nekik. Én értem, hogy könnyebb velem vitázni, csakhogy nekem semmi befolyásom a tartalomra, ráadásul míg átadom az érveket, esetleg el is veszíthetek néhány infót, amit nem értek vagy elfelejtek. Szóval ez kicsit ovis viselkedés. A másik viszont, nagyon pozitív meglepetés: már másodszor veszem észre, hogy ha kicsit is kezdenék kétségbeesni, akkor Dirk megnyugtat, hogy ne aggódjak, majd utánanézünk, nincs semmi gond. Ez Dirknek egy merőben új oldala. :))) Aki ismeri, az érti, hogy mire gondolok. :) És egyébként pedig meghallgatják a véleményemet, meg továbbra is bevonnak dolgokba. Szóval az egész nap pozitív, és Szülők, ne aggódjatok, már itthon vagyok, megettem három barackot, mézes teát iszom és kb. tíz órát tervezek aludni. :) A vihar még mindig nem jött. Kár, mert tök jó lenne látni, mielőtt elalszom.

A hőn áhított

Igen!!! Megvan!!! :)

A képről: sötétkék Batavusom az Amstel-parton. Figyelmetekbe ajánlom a "retro" feliratot a kormány alatt, meg az ülést, ami valóban egyedi élmény... Nem biztos, hogy ezen képes leszek egész napos túrákat tenni. :)

Tegnap történt egy kis intermezzó, amikor is úgy döntöttem, hogy addig nem írok már semmit a blogba, amíg el nem hoztam a biciklit. Ugyanis a felettébb izgalmas benti napom után, amit egy keddtől nem várna az ember, rohantam az állomásra, és ki nem fogjátok találni, mi történt. Először csak késett az utrechti vonat, aztán bejelentették, hogy nem is fog jönni, és Utrechtbe most Amersfoorton keresztül lehet eljutni... Szóval nem mentem, és magamban nagyon nevettem, hogy valami meg akart akadályozni abban, hogy hozzájussak a biciklimhez. Azért megint jó a dologban, hogy nem értem oda korábban, és mentem el Utrechtbe, hogy aztán esetleg ne tudjak visszajönni...

Másnap, azaz ma torokfájással ébredtem. Először nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget neki, aztán elkezdtem ráparázni. Állítólag itt Hollandiában már terjed a sertésinfluenza, a bankból már ketten megbetegedtek (ne felejtsük el, hogy ez háromezer embert jelent csak ebben az épületben :)). Persze no para, állítólag egy kemény influenza magas lázzal és két hét fekvéssel, de nem veszélyes, hacsak nem vagy hat hónapon túli terhes, asztmás, szívbeteg vagy durván túlsúlyos. Az irodában van egy nyolc hónapos terhes lány, úgyhogy erősen mérlegeltem, bemenjek-e dolgozni, aztán rájöttem, hogy be kell, mert szerdánként Agnieszka sem dolgozik, és össze kell állítani a holnapi megbeszélésre az anyagot. Szóval bementem, és már a kapuban megláttam a terhes lányt, aki elől elmenekültem, és hősiesen lépcsőztem, hogy ne szálljak vele egy liftbe. Aztán kellő mennyiségű vitamin felpakolása után kezdtem jobban érezni magam.

Arra jutottam, hogy azért nem kéne rögtön otthon maradni, viszont akkor esténként nagyokat kellene pihenni. Mi is az esti programom...? Ja igen, tizenöt kilométer biciklizés! És megint nagyon nevettem, hogy mi jöhet még, ami megakadályozza, hogy biciklim és én egymásra találjunk. Végül úgy döntöttem, hogy megpróbálok eljutni a bringáért, és ha valamiért nem sikerül, akkor megmondom Bálintnak, hogy adja oda valakinek, vagy adja el, nem érdekel, hogy már kifizettem. Tettem magamban egy ígéretet is, még mielőtt a vonatra szálltam volna: hogy ha ma megkapom a biciklit, akkor még két hétig nem használom munkába járásra. Hátha ez volt a célja a biciklitől való távol tartásnak. És úgy látszik, bejött, mert sikeresen hazaértem. :) Kicsit félve indultam neki, hogy mi jöhet még, és senkinek nem írtam smst, hogy megvan a bringa, amíg haza nem értem. :) Igazából még most sem, de majd fogok. :)

Visszatérve a keddre, le akartam írni, hogy tök izgi volt. A hétfői greenlightra (ez az, amit nem lehet lefordítani, a megbeszélés, amit szervezek) beadtak a lengyelek egy ügyletet, ami baromi nagy összeg és ellentmondásos, de nagyon fontos nekik. Elutasítottuk elég gyorsan, bár Roland, a Nagy Ember támogatta volna, de hát nem ő volt az elnök. Viszont még egy másik, magasabb szintű greenlightra is be kellett adni az összeg miatt, ahova nem tudták, hogy továbbmehetnek-e így. Kedden kitalálták, hogy tudnak még újat mondani, és egyébként is, nem tetszik nekik a jegyzőkönyv, nem is úgy van, meg tudják magyarázni. Úgyhogy fél nap ezen pörögtünk, jöttek-mentek az e-mailek, Agnieszkának folyamatosan csörgött a mobilja, és aztán oda lyukadtunk ki, hogy fél ötkor még leültünk Roland, a Nagy Emberrel, Agnieszkával, Ernsttel és Mihaelával, akik mind elég nagy fejesek itt a régióban, hogy akkor találjuk ki, mi legyen. És tök jó volt, hogy beülhettem én is, baromi érdekes volt meghallgatni a vitájukat, mert rendesen vita volt, mindenkinél megvoltak a hangsúlyos pontok, nem csak az volt, hogy amit Roland mond, az lesz. Igazából azt hiszem, Roland kicsit le is lett szavazva.

A végére meg nagy nevetés lett az egészből, mert Agnieszka mondta, hogy szóljunk majd a másik greenlight titkárának, akinek a neve angyalt jelent: "Szerintem fel kellene hívnunk az Angyalt." "Az Angyalt...? Az biztos segíteni fog! De ha beszélsz vele, nekem is lenne néhány kívánságom!" "Aztán meg légy szíves, kapcsolj majd át a főnökének!" :)) Vicces volt az egész, azt hiszem, mindenki belefáradt az ügybe.

Egyébként ma reggel megkérték, hogy hadd jöjjenek újra a csütörtöki greenlighton, Ernst jóváhagyta, én kiküldtem, hogy a megbeszélés velük kezdődik, majd írtak a lengyelek, hogy nagyon köszi, de az ügyfél mégsem biztos benne, hogy akarja, úgyhogy ha lehet, vegyük le a holnapi agendáról... Jó tanulság nekem, hogy mik azok a lépések, amikkel el lehet ásni az ügyletedet a döntéshozóknál...

A lényeg, hogy érdekes volt nagyon, és tök jó, hogy bevontak az egészbe. Így nagyon sokat meg lehet tudni arról, hogy mi a stratégia, kinek mi a fontos, mik az erőviszonyok, mi számít egy ügyletnél. Ráadásul ugye lekéstem miatta az utolsó még közlekedő utrechti vonatot, így megmenekültem attól, hogy ott ragadjak vagy este tizenegyre kavarodjak haza. :)

Utrecht

Ááááá, feladtam. Nem mentem futni. Inkább helyreraktam a dolgokat itthon egy kicsit, és leírom Utrechtet. Holnap úgyis biciklizem... (Igen, a biciklire is ki fogok térni.)

Tehát Utrecht. A megérkezés nagyon kellemes volt, mivel a vasútállomásról egy bevásárlóközponton, majd bevásárlóutcán keresztül vezet az út a városba, és vasárnap lévén semmi sem volt nyitva. Szó szerint néptelen volt az utca. Ráadásul egy óra körül érkeztem, tehát a továbbiakban sem nyüzsgött kifejezetten a város, úgyhogy hamar érni kezdett bennem a vágy, hogy ideköltözzek. :)


Végül is ez nem múlt el egész addig, amíg ki nem kerültem a városból. Na de ne szaladjunk ennyire előre. Tehát első utam a város (netán az ország...? :)) legmagasabb pontjához vezetett, amit úgy hívnak, hogy Domtoren. Ez a tizenharmadik században épült, 102 méter magas, 465 lépcsővel rendelkező torony. Jellemző, hogy itt 1254-ben már virágozhatott a gótika, elnézve ezt a tornyot. Aztán alább hagyhatott a lelkesedés (vagy a pénz), mert a templomhajó egyik felét kicsit gagyibban építették meg, kevesebb pillérrel és megerősítéssel, így azt a tizenhetedik században elvitte egy tornádó. Most a templommaradvány és a torony között egy terecske van. :)

És én felmentem. Sajnos csak csoportosan lehet felmenni, később rájöttem, hogy miért. Úgyhogy legalább tizenöt gyerek és a hozzájuk tartozó, szintén nem túl jól nevelt szülők társaságában kellett megmásznom ezt a 465 lépcsőt. Az ok egyébként az, hogy egy bizonyos pont után a pillérben visz a csigalépcső, és ha az emberek összevissza mászkálhatnának, nem tudnának fel- vagy éppen lemenni, mert nem férnek el egymás mellett.



Felérve a tetőre a kilátás tényleg gyönyörű, főleg, hogy ezek a pici holland házak tényleg olyanok, mintha makettek lennének. Azt mondják, tiszta időben ellátni Amszterdamig, ami kb. 40 km, és szerintem nekem sikerült. Legalábbis láttam nagy házakat a távolban. A fénykép róla sajnos már nem lett olyan sikeres... :)



Lejőve a toronyból megpróbáltam meleget ebédelni, ami rántotta lett. Ez az egyetlen, amit ki lehet belőlük csikarni ebédidőben. Utána egy rövid sétával megpróbáltam felmérni a város nyúlállományát, mivel Bálint azt mondta, hogy találkozzunk a nyúlnál, és hogy meg fogom találni. A turistainformációnál a nő meg azt mondta, hogy van egy szobor, ami nem nyúl, hanem valami más, de nagy fülei vannak, van egy szobor Miffyről, a képregényfiguráról, akinek itt született a megalkotója, illetve van róla egy múzeum is. Én elsőre tuti a múzeumnak indultam volna neki, ami a belváros déli csücskében van. Még szerencse, hogy megkérdeztem ezt a nőt, aki azt állította, a nyúlszerű lény biztos nem jó pont a találkozásra, ezért javasolja Miffyt, aki a belváros északi csücskében van. Persze elmentem a nyúlszerű lény mellett (ami a belváros középső részén van) és olyan szürreális volt, hogy biztos voltam benne, hogy Bálint erre gondolt. (Azért megnéztem Miffyt is.)

Azért volt jó, hogy biztos voltam ebben, mert legalább nem voltam még idegesebb, amikor csak vártam és vártam, Bálint pedig sehol, mert tudtam, hogy jó helyen vagyok. Amit nem tudtam, az az volt, hogy Bálint küldött egy smst feltehetőleg valaki másnak, hogy a biciklim még nincs kész, és délután megy vissza a bácsihoz. Ezt azután tudtam meg, hogy a második, enyhén rossz hangulatú smst elküldtem neki, amire felébredt. Az volt a szerencsém, hogy a várakozás ideje alatt egy vadidegennel tök érdekes dolgokról beszélgettem. Aztán hívott Bálint, és szép lassan kibontakozott a történet. Először is, hogy menjek ki Zeistbe (ahol ő lakik), mert hétfőre kész lesz a bringa, de nem tudja elhozni, mert ő dolgozik este, tehát nézzem meg, hogy hol van, és menjek el másnap egyedül. Amikor felháborodva mondtam (immár Zeistben), hogy le fogom alkudni a bringa árát a bácsinál, mert még egy út ide plusz tizenhat euró nekem, akkor az is kiderült, hogy ő már kifizette, merthogy szombaton elvitték kipróbálni, és találtak rajta még javítanivalót, tehát ezért nem lett kész vasárnapra. Ami végül is jó, legalább nem akkor derült ki, amikor Zeist és Utrecht között kerekezek félúton. Persze éreztem én, hogy gyenge lábakon áll az, hogy én egy öreg bácsinál majd a 40 eurós bicikliből lealkudok 16-ot, aztán amikor megláttam a bácsit, arra jutottam, hogy akkor is esélytelen lennék, ha nem lenne már kifizetve a bicikli... Aranyos kicsi ártalmatlan öreg bácsi. Szóval megtekintettem a bringát (kék és Batavus és tetszik) és otthagytam a bicikliláncomat (-záramat), hogy ne kelljen hazacipelni.

Aztán elvesztettem a pulcsimat. Én még bízom benne, hogy hátha Bálintnál hagytam, amikor bementünk a pénztárcájáért, mert hát csak nem lehetek olyan hülye, hogy elejtem az utcán és nem veszem észre (de-de). Tehát kisétáltunk az elágazásig, ahonnan már egyenesen visz a bicikliút Utrechtbe, felszálltam a buszra és haza. Megállapítottam, hogy baromi jó lesz ezen az úton bringázni: minden csupa zöld, az út szélén legelésznek a tehenek, a környéken legalább három-négy léghajó... Szóval akkortájt kezdett érni bennem, hogy inkább ide költöznék. Sajnos nem fényképeztem le, de holnap megteszem. Ja igen, mert biztos, ami biztos, hagytam a bácsinak még egy napot a javításokra, meg persze magamnak is, mert ha még egyszer kimegyek oda és nem lesz készen, akkor agyvérzést kapok azt hiszem. :)

Tehát ez a biciklim története. Utrechtre visszatérve, amit még kihagytam, az az, hogy tele van irtó cuki csatornaparti kávézókkal, amik nagyjából öt méterrel az utcaszint alatt vannak. Úgy terveztem, hogy majd ott fogok megkávézni ebéd után Bálinttal. Ez nem történt meg, de esetleg holnap még megtehetem biciklistől, ha jó korán érek Utrechtbe.

Rövid észrevételek II.

Rájöttem, hogy nem harcolhatok a természettel. Ha itt tíz órakor megy le a nap, akkor nem tudok tíz órakor lefeküdni, ezáltal hatkor felkelni, hogy elmenjek futni. Így marad a hétvége meg a délután, a park így is, úgy is folyton tele van emberekkel. Most épp ehhez próbálok erőt gyűjteni.

Egyébként a nap most már fél tíz körül megy le. Hihetetlen gyorsan változik. És ma szerintem olyan fél hét körül kelt fel, mint én. :) Így sikerült megállapítanom, hogy az utcám Kelet felé néz, pedig egész eddig azt gondoltam, hogy Északra. :) (Miután ma Agnieszka nem tudta megmondani, hogy a faluja merre van Amszterdamtól, annyira nem is szégyellem magam. :))

Nem tudom, hogy idei divat-e vagy állandó jellegű őrület, hogy itt a lányok a nyári ruhát csizmával hordják. Mari szerint általában vagy csizma, vagy papucs van rajtuk. :)

Vajon mi értelme annak, hogy a csávó kijön a bioboltból és felszáll a motorjára...?

Rájöttem, hogy a hollandok nem jönnek csak úgy oda az emberhez beszélgetni. Állítólag a belgák sem. Judit szerint lehet, hogy ide vezet a "fejlett" társadalom, az elidegenedéshez. Magyarnak mindenesetre szokatlan. Persze én ezt nagyon élvezem. Ha nem akartam volna egyedül lenni, akkor Dél-Olaszországba megyek. :)

Sokáig nem tudtam eldönteni, hogy a hollandok slamposak vagy éppen nagyon is adnak magukra. Most arra hajlok, hogy nagyon is adnak magukra. A pasik képesek hétvégén is ingben járni, a nők pedig blúzban... És ahogy említettem, a park folyton tele van futókkal, nagyon sokat sportolnak. És jól is néznek ki. :)

Azt is megfigyeltem, hogy mivel a holland nyelv olyan hasonló az angolhoz (bár ez elsőre nem tűnik fel...:)), a hollandok időnként holland szavacskákat csempésznek az angol társalgásba, például or helyett of-ot mondanak, and helyett en-t, the helyett de-t, illetve rosszabb napokon het-et is.

Ja, úgy tűnik, tegnap elvesztettem a kedvenc pulcsimat (a világoskéket!!). Ami a jó a dologban, az az, hogy annyira nem is sajnálom, folyton elfelejtkezem róla. Ez nekem jó jel, azt jelenti, hogy nem ragaszkodom a dolgokhoz. :) Meg amúgy nem ez volt az egyetlen váratlan fordulat tegnap. De ezt majd külön leírom, különben sosem lesz ebből futás, és akkor hogy fogok kinézni a sok kisportolt holland között... :)