A hollandokról

Újabb megfigyeléseim vannak a hollandokról.

Mielőtt eljöttem, azt hallottam, hogy a hollandok egyenesek. Előre örültem, hogy nahát, ez kell nekem. Aztán valaki, aki élt már Amszterdamban, azt mondta, hogy "Egyenesek? Neeeem. Bunkónak bunkók, de nem egyenesek." Na azt hiszem, ezt sikerült megértenem.

Múlt pénteken egy megbeszélésen voltam, kapcsolattartók és termékfelelősök között. Mikor beléptem a szobába, eléggé megdöbbentem: nagyjából 15 férfi és egy nő volt bent, a nő kb. elmúlt ötven. Szerencsémre volt rajtam kívül egy lengyel srác is a GLP-ről (hitelezés), ezért nem csak miattam kellett angolul beszélniük. De nagyon nehezükre esett, a fele megbeszélés így is hollandul zajlott. Amúgy az egész rendezvényen több mint száz ember volt, közülük hárman voltunk, akik nem beszéltünk hollandul.

A megbeszélés fél órás szakaszokra volt osztva. Az első fél óra után valaki mondott valamit hollandul, majd valaki más a mellettem ülő lengyel srácra nézve közölte, hogy úgy gondolják, túl sokan vannak itt GLP-ről és csökkenteni kellene a létszámot. A srác szegény csak habogott, hogy úgy értik-e, ő menjen ki, aztán valaki közbeszólt, hogy inkább haladjunk, mert rövid az idő. Na ilyen rosszul régen éreztem magam. A következő fél óra után amúgy is mennem kellett, de menekültem is.

Szóval azt hiszem, ez a holland "egyenesség". Hogy burkoltan, de elküldenek a fenébe. :) Nekem mások a fogalmaim az egyenességről. :)

Azért annak az egy nőnek írtam egy e-mailt, hogy menjünk már el kávézni, mert előtte már sokat dolgoztunk együtt. És mert meg akartam kérdezni, hogy mi ez a férfiuralom. Ma találkoztunk, adott egy egész logikus magyarázatot, miszerint itt a nők legnagyobb hányada részmunkaidőben (36, 32 órában) dolgozik, amivel a felelős pozíciókat nem lehet betölteni. Ez szerintem rendben is van. A hollandok, a nagy egyenjogúsággal, viszont jelenleg épp azon vannak, hogy részmunkaidőben is lehess vezető... Hol van ennek értelme? Szerintem az ember vagy anyuka, vagy vezető. Nagyon ritka, hogy mindkettőre van energiája. És ha igen, akkor nem azon a heti 4-8 órán fog múlni.

Erről az jut eszembe, hogy mikor meséltem egy kolléganőmnek az esetemet a hajfestékkel, ami csak hollandul és franciául beszélt hozzám, az volt a reakciója, hogy "tudom, felháborító!" Hiába mondtam neki, hogy szerintem teljesen elfogadható, hogy egy országban csak a hivatalos nyelven elérhetők a dolgok (és nem életmentő készülékről, vagy közlekedésről van szó), szerinte tarthatatlan, hogy a külföldieknek így nehézségeik támadnak a hajfestéssel. :)

Vagy a kollégám, aki már viccelődött a melegekkel meg a marokkóiakkal egyszer-egyszer, és aztán ostorozta magát, hogy egy igazi holland nem mond ilyeneket, felejtsem el. Pedig nem értem, miért ne lehetne azt mondani, hogy most, hogy egy fiú jön végre utánam ebbe a pozícióba, végre Gerard örülhet. :) Vagy hogy a marokkóiak alacsonyak hozzám. Igenis alacsonyak!

Hágában ki van írva egy téren a holland alkotmány első pontja, amit majdnem teljesen megértettem egyébként: "Allen die zich in Nederland bevinden, worden in gelijke gevallen gelijk behandeld. Discriminatie wegens godsdienst, levensovertuiging, politieke gezindheid, ras, geslacht of op welke grond dan ook, is niet toegestaan." Valami ilyesmit jelent: "Hollandiában egyenlő körülmények között minden személyt egyenlően kell kezelni. A vallás, hit, politikai meggyőződés, bőrszín vagy nem, vagy más egyéb alapján történő megkülönböztetés soha nem megengedett." És ők nagyon komolyan veszik. :)

http://www.vincentwj.nl/art/emp-plastering/index.php

A csodahétvége

Először is: bocsi, de képtelen vagyok magamat az időrendhez tartani. Külön elnézést kérek Judittól, Évitől és Adritól, akik egyelőre nem kerülnek így rivaldafénybe a velük töltött hétvégék lelkes leírása által. De mindig a legutóbbit a legkönnyebb leírni, és ez a mostani olyan is volt...

A múltkor írtam, hogy megtaláltam a spirituális közeget Amszterdamban. Ez ugye abban merült ki, hogy Annemieke nevű kolléganőm ajánlott egy programot, mégpedig egy szatszangot egy Unmani nevű hölggyel. Azt sem tudtam, mi az a szatszang, de elhatároztam, hogy erre én most elmegyek. A lehető legalkalmasabb ember volt most látogatóban itt arra, hogy eljöjjön velem, mégpedig Nóri, Kata társaságában.

Most igazából kitérhetnék arra, hogy pénteken megérkezés, kalandok a villamossal, bevásárlás, bekajálás, majd séta a városban, de szerintem mindketten egyetértenek velem abban, hogy ez annyira nem volt meghatározó részlet. Tehát ugranék is szombat délelőttre, amikor is 11 órára megérkeztünk Nórival a szatszangra (Kata addig a városban csatangolt). Mint utóbb megtudtam Nóritól, szatszang az, amikor egy spirituális tanítóval találkozol többekkel együtt, akinek már a jelenléte is hatással lehet a tudatállapotodra, és akkor lehet vele beszélgetni meg kérdezni. Na ez ilyen volt. Most kihagyom a spirituális élményt, mert megígértem, hogy itt nem fogom kiteregetni a lelki életemet. Tehát: meglepően kevesen, kb. tizenöten voltunk, és ez főleg ahhoz képest volt kevés, hogy külföldi (angol) "előadó" volt itt. Még nagyobb meglepetés, hogy a jelenlevők majdnem fele férfi volt. Az már nem is volt meglepetés, hogy mindenki kedves volt, senki sem volt türelmetlen és egész végig nagyon békés hangulat volt.

Tehát, kihagyva a spirituális részeket, maradjunk annyiban, hogy az első srác, aki kiült Unmanival beszélgetni, nagyon szimpatikus volt, négy ember közül utolsóként pedig én ültem ki - persze, nem bírok magammal, ha emberek előtt lehet szerepelni. :P Most mondhatom, hogy a valódi indok nem ez volt, hanem az, hogy kérdésem volt, amit egyedül nem tudtam volna kibogozni, plusz nagyon azt éreztem, hogy bánni fogom, ha ezt most nem kérdezem meg. És tényleg, nem is tudtam, miről maradtam volna le. Leszámítva a nagyon érdekes beszélgetést, még valami történt, mégpedig, hogy az első srác kiszúrta a magyar akcentusomat (pedig épp előző nap dicsérte meg valaki, hogy nálam nem is hallatszik!), és odajött hozzánk beszélgetni a szatszang után. Mivel tényleg szimpatikus volt és nekünk meg el kellett menni felszedni Katát, aki eddig a várost járta, felvetettük, hogy jöjjön velünk. Beültünk egy kávéra, és aztán olyan jól megértettük egymást, hogy eljött velünk a Van Gogh Múzeumba is, úgysem volt még. A Van Gogh Múzeum maga is egy spirituális élmény szerintem. Én már másodszor láttam, elsőre nekem nagyon átütő élmény volt, de most is nagyon jó volt. Aztán vacsizni indultunk volna, Tobias pedig felajánlotta, hogy megmutatja, milyen a kínai-szurinámi konyha. :)

Az étterembe menet megszemléltük az elefántkiállítás néhány darabját, illetve teljesen véletlenül sikerült betoppannunk a Fietsfabriek műhelyébe. A Fietsfabriekról már írtam, egyedi bringákat gyártanak megrendelésre. Na itt a műhelyben még izgisebb dolgokat is láttunk, mint ló alakú bicikli, diszkóbringa és szerelmes-hintó. Látva, hogy mennyire elbűvölt bennünket a hely, a kezünkbe nyomtak két könyvet a tulajdonos életéről, ingyen. A tulajdonos pedig a műhelyből intett oda nekünk. :) Aztán megtaláltuk a szurinámit, az otthoni kínaiakhoz hasonlóan jól bekajáltunk semmi pénzből, bár be kell vallani, hogy a földimogyoró-szószuk nem volt az igazi. Vacsi közben kiderült, hogy mindannyian nagyon szeretjük a jazzt, meg az is, hogy Tobias többek között jazzt is sokat játszott, ő ugyanis basszusgitáros meg játszik még egy pár más hangszeren. Úgyhogy egy kis intermezzót (hazamenés, Tobiasnak macskaetetés, nekünk vizes ruha levétele - ja mert persze az eső esett - és szépítkezés) után tízkor találkoztunk a Leidsepleinen.

Előtte meghatározó epizód volt a Museumpleinen végigfutó fény elől való ugrándozás, amivel szerintem legalább negyed órát eltöltöttünk, sikongatva és visítva nevetve. Mint a kisgyerekek. Ez egyébként az egész hétvégére igaz volt, mint ahogy a visítva nevetés is. Én nem tudom, mikor nevettem utoljára ennyit.

Tobias elnavigált minket a város állítólag legjobb jazzklubjába, az Altoba. Belesett az ablakon, közölte, hogy a szaxofonos nagyon jó, nagyon híres. A zongorista baromi jó, ismeri, játszott vele. A basszusgitáros pedig a kedvence. Mivel rjtuk kívül már csak egy dobos szorongott a picike színpadon, úgy döntöttünk, hogy ez az összeállítás megéri az öt eurós beugrót, és bementünk. Megérte. :)




Közben megbeszéltük, hogy Tobias is már régóta szeretett volna elmenni Texelre, amit másnapi kirándulásként választottunk. Mivel annyira jól kijöttünk, persze mondtuk, hogy jöjjön velünk.

Így aztán másnap Texelre mentünk... Reggel rögtön megpróbáltatások elé állítottuk szegény Tobiast, mert odarendeltük szegényt tíz órára a lakásom elé, aztán vagy negyed órán át várakoztattuk, mert jó lányok módjára nem készültünk el időben. Mi ketten bringával mentünk az állomásra, míg Nóriék villamosoztak - később meg is kaptam, hogy milyen lassan bringázok. Ez a holland mentalitás - képes közölni, hogy "De te egyébként baromi lassan biciklizel. Meg voltam lepve." :) Egyébként perceket álltunk egy könyvesbolt előtt, ahol Tobias megnézte a kínálatot, szóval lehet vitatkozni, hogy ki miatt késtük le végül a vonatot... Asszem mind a négyen benne voltunk. :) Mindegy, elmentünk a következővel, aztán Den Helderben, ahol a kompra kell felszállni, hasznosan eltöltöttük az időt - egy túlhűtött Albert Heijnben elmélkedtünk, hogy Tobias megvegyen-e egy ultragagyi kabátot, mert reggel úgy döntött, hogy nincs rossz idő, és ezért a vékonyabbik kabátjában jött el. Végül nem vette meg. :) De aztán meg szaladni kellett a komphoz (amit egyébként úgy hívnak, hogy Teso, mi persze tesónak neveztük el), úgyhogy nem is fáztunk. Leszámítva a fülünket, merthogy iszonyat szél volt. Mi másra számítson az ember egy egyébként is szeles napon Hollandia északnyugati csücskében a tengerparton...?

A tesóval igazából már tíz perc alatt át lehet jutni Texelre (amit egyébként "Tesszel"-nek kell ejteni), így épp csak elgyönyörködtünk a hajót kísérő sirályokban, és már ott is voltunk. Gyorsan béreltünk bringát, majd nekivágtunk széllel szemben a dűnéknek. Újabb megpróbáltatások mindenkinek - nekünk a szél, Tobiasnak, hogy mi milyen lassan biciklizünk, később pedig az, hogy Kata, önmagához híven mindenhol meg akart állni és jól megnézni mindent. Például behatóan megvizsgálták Den Hoorn, a kb. háromutcás falu templomát is. Mi addig Nórival kevésbé intellektuális dolgokkal voltunk elfoglalva: Nóri a fűben üldögélt, én pedig egy báránnyal beszélgettem. :)




Valahogy kijutottunk a tengerpartra végül... Na ott aztán teljesen elszaladt velünk a ló. Cipő, zokni le, és be a tengerbe, közben rajtunk a kabát és a fülvédő. De akkor is ki kellett próbálni.



Kellő idejű pancsizás és lábfagyasztás után megebédeltünk a dűnék alatt (kekszet és mazsolás zsemlét, aminek Kata tudja a nevét - de ha ő nem, akkor Tobias biztos :)). Számomra jellemezte az időjárást, hogy egy ponton azt hittem, elvesztettem a fülvédőmet (konkrétan, hogy lefújta a sél a fejemről), mert annyira fázott a fülem. Odakaptam a fülemhez, és meglepve vettem észre, hogy rajta van a fülvédő, és azon keresztül fázik ennyire. :) Utána bevetettük a parti étterembe, ami Nóri szerint olyan volt, mint egy Hütte. Egyébként tényleg, teát ittunk meg paradicsomlevest ettünk, hogy kicsit felmelegedjünk, és egyébként megejtettünk egy nagyon jó, nagyon spirituális, nagyon közel hozó beszélgetést. Aztán vissza a bringára, és (most már szerencsére hátszéllel) visszatekertünk a kompkikötőbe. Útközben találkoztunk megint a bölényszerű barátaimmal, akiket egyébként hooglandernek, azaz highlandernek hívnak.

A hazafele út hasonlóképpen zajlott, viszont megint említésre méltónak tartom azt a pontot, amikor Tobiasnak hazafele kutyakakiba sikerült lépnie, és amikor elvonult, hogy a fűben letisztogassa a talpát, sikerült egy másikba belekennie a cipőtalpát. :))) Akkorát nevettem ezen, hogy belezengett a kisváros. :))) Aztán hazavonatoztunk, Kata és Tobias hazakerekeztek, én Nórival villamosoztam, aztán itt nálam gyülekeztünk-beszélgettünk még jó sokáig, nem is tudom, mikor ment végül haza Tobias.

Hétfőn én csak este hat után kapcsolódtam be, persze nem volt azelőtt olyan hosszú az a nap a többieknek, mert valamikor 11 körül indultak el sétálni, Rijksmuseumot nézni meg baklavát enni. Este a szakadó eső miatt végül úgy döntöttünk, hogy itthon maradunk, főzőcskéztünk magunknak, fényképeket nézegettünk, meg videókat, meg spirituális-beszélgettünk, Nóri rajzolt, Kata kiöntött egy bögre tejet, szóval minden a maga megszokott, békés medrében zajlott. :) Olyan volt az egész, mintha évek óta ismernénk egymást. Szerintem valamikor egy és kettő óra között ment el Tobias (szegény macskái egyébként nem tudom, mit szóltak mindehhez). Group hug, ilyenek... Ez nagyon nehéz volt ám, mert megtört az, amit négyen hoztunk létre, elkezdett a négyesünk darabokra szakadni, másnap én váltam le, aztán otthon a lányok is ketten kétfelé mentek... És azóta csak rengeteget gondolunk vissza, meg össze. :)

Én mondjuk találkoztam Tobiassal már a héten, elvileg hollandul fog tanítani, mert egy időben tanított külföldieket hollandra. Az első óránk már meg is volt. :) Persze spirituális beszélgetésbe fulladt. :) De ez így tökéletes. :)

Képek itt.

Arról, hogy mi van most

Hiszen ha folyton csak a hetekkel ezelőtti élménydús hétvégi programokat pótolgatom, lemaradunk arról, ami most történik. És ez milyen fontos tanulsága az életnek...! :)

Szóval most az van, hogy. Hogy holnap október. És nem sírok, nem sírok!!! De ez már az utolsó hónap kezdete. Elég sokat rinyáltam már ezen ahhoz, hogy most abbahagyjam és élvezzem inkább, ami van. :) Egyelőre ezt furcsán teszem, a hét közben levegőért kapkodva, azaz itthon pihegve próbálom kipihenni a hétvégéket.

Fülelek, tökéletesítgetem a holland tudásom. Jutottam egy-két elhatározásra, például hogy otthon keresek egy holland tanárt, mert ez a világ legviccesebb nyelve. Egyébként már jobban tetszik, mint a német, ez valamikor egy hónap után fordult át.

Barátkozgatok is, persze csak módjával, amennyire lehet itt. Például van egy lány, akivel időnként elkávézgatok, néha ebédelünk együtt... Na ő pénteken elmegy Oroszországba. :) A múlt héten Agnieszka egyébként kifejtette róla, hogy micsoda dolog, hogy őt is biztos apuci nyomta be ide, mert mi az, hogy itt megjelenik és leszervez magának egy utat Oroszországba, meg biztos nem sétált volna úgy be Roland irodájába, ha apuci nem telefonált volna oda előtte. Lehet, hogy igaza van, de direkt megnéztem a PeopleFinderben (a mi kis belső rendszerünk, amiben az összes dolgozó benne van), és nincs még egy ilyen vezetéknevű ember a bankban... És végül bár a munkát megkapta volna Oroszországban, a HR nem intézte el a vízumát, úgyhogy nem megy, vagyis nem a bankon belül. Szóval Eveliennek csak azért nagy a szája, mert holland és kész. :) Rájöttem, hogy Agnieszkának azzal van baja, ha valaki nagyon magabiztos, nagyon tudja magát érvényesíteni. És mint tudjuk, azt nem szeretjük másokban, ami...

Egyébként munkaügyben az a helyzet, hogy időnként most már unom, amit csinálok. Asszem, jól csinálom. :) Ennélfogva nincs benne több kihívás, hogy valamit még meg kelljen tanulni. Úgyhogy elkezdtem átmászkálni a PAM-okhoz (anyavállalati kapcsolattartók), egyikük nagyon rendi, felajánlotta, hogy ha lesz valami érdekes megbeszélése (akár ügyféllel), akkor szól. Most külön kértem, hogy vigyen, ha tud, mert tényleg unatkozom! Mármint van dolgom, csak kéne valami változatosság. Na persze azért nem olyan rossz a helyzet. Mindenesetre kíváncsi vagyok, mi lesz ebből.

Aztán mi van még. Ja, klíma és egyéb. Kata az imént mondta, hogy elkeserítő híreket hallott, miszerint itt 15-16 fok van és 30%-os lesz az eső valószínűsége. Ezen egészen elcsodálkoztam. Ez nem elkeserítő, hanem egész jó. Mármint, hogy mondjuk nem 60%. Persze még mindig nagyon keveset esett eddig, de mégis. A legmagasabb nappali hőmérséklet beállt 18 fokra egy jó pár hete, és az utóbbi időben (leszámítva a múlt hétvégét) egyre kevesebbszer bújik elő a nap. Kezdve azzal, hogy reggel például hét előtt nem. Pontosabban hétkor még tök sötét van. Pedig nekem fél hétkor kellene kelnem, csak sose sikerül. :) Este nyolckor pedig megintcsak tök sötét van. Még szerencse, hogy október végéig vagyok csak itt.

Na persze. :) Felmerült egyébként, hogy tovább maradjak, mert elszúrták, és nem szóltak Borisznak, aki utánam jön (Oroszországból, meglepő módon), hogy nekünk együtt kellene töltenünk pár napot, hogy átadjam neki a melót, ahogy Stéphanie átadta nekem. Márpedig Borisznak vízum kell (ugye, milyen fura?), és ezért nem tud korábban jönni. Kézenfekvőnek tűnt, hogy akkor én maradjak tovább, és bevallom, nem is bántam volna, lett volna még egy teljes hétvégém. De kiderült, hogy otthon olyan szintű a megszakadás, hogy nem tudnak tovább nélkülözni, mint ami feltétlen szükséges, úgyhogy repülök haza 31-én. És viszek nekik jó sok stroopwaffelt, amiért elengedtek egyáltalán. :)

Na, aztán vettem például spirituális magazint is magamnak, mert olyan szép volt. Hollandul beszélőt, természetesen. :) Egész jól értem. Egyébként most az a tervem, hogy belevetem magam az amszterdami spirituális életbe. Pénteken Dirk asszisztenséről kiderült, hogy nem is akármilyen dolgokkal foglalkozik, és ajánlott jó sok helyet meg előadást. Gondoltam, hogy vannak itt is ilyen emberek, valószínűleg sokkal többen, mint otthon, csak hát ugye bújkálnak. :) Nem lesz benne az útikönyvben. :) Úgyhogy szombaton Nórival (aki itt lesz, jupijéééé! Katával együtt, jupijéééé!) elmegyünk majd egy előadásra. A hely természetesen itt van tőlem kb. öt utcányira, a Vondelpark egyik csücskében. Kár, hogy ezt a lakást olyan sokba kerül bérelni, úgy tűnik, hogy Amszterdam legjobb helyén lakom. :)

Ja, és persze reggelente a villamoson képzem magam egy Eckhart Tolle-könyv olvasása által, aminek a hatására az utóbbi pár hétben kifejezetten kiegyensúlyozott, mások problémáira nyitott, elfogadó személyiség lettem. :) Vagy egyre kevésbé személyiség. :) Ez nem annyira Amszterdam, viszont nagyon meghatározó most. És persze biztosan hozzájárul a boldogságomhoz. De azért az utcán összenevető emberek, a biciklisták és a csatornák, meg a csatornák felett esténként kivilágított háromlyukú hidak is sokat segítenek. :)

Rég volt

De most bepótolom!!! Mégpedig Niki és Robin itt-tartózkodásának történetének leírásának feladatának élményét.

Lássuk csak... Természetesen el voltam úszva, és péntek este úgy döntöttem, reggel még kellő időm fog rendelkezésre állni ahhoz, hogy felkészítsem a lakást a vendégek érkezésére. Ezért kicsit meglepett, amikor pizsamában félálomban kóvályogtam még a lakásban, hogy megérkezett Niki sms-e, hogy ők is megérkeztek. Villámöltözés, és ki az állomásra, majd puszi, ölelés, örvendezés, és vissza a lakásba immár hármasban.

Kellő mennyiségű high-quality és természetesen bio étel elfogyasztása után, ami úgy tűnik, nálam sztenderd útnakindító (elkövetkezendő vendégeim, készüljetek!), útnak indultunk. Sztenderd séta át a parkon, kilyukadva a Paradisonál, a kedvenc gyíkjaimnál. Az útvonal legnagyobb attrakciója számomra a szőke afro-hajú félvér kislány volt, akiből néha-néha lehet látni itt a városban, de azért leginkább izgi. :) A kislány egyébként gumicsizmában pancsolt és trappolt felfelé a vízlépcsőn, és hihetetlenül élvezte. :)

Tehát megcsodálva a vörös- és barna téglás házakat, a csatornákat, a bicikliket, az átlag magasságot, a virágpiacot és a holland nyelv hasonlóságát a némethez, egy ponton úgy döntöttünk, hajóra szállunk, hogy a csatornáról szemléljük meg a várost. Mindez azért is volt különösen jó ötlet, mivel - biztosan azért, hogy az Angliából érkező, szeszélyes időjáráson edzett vendégek előtt felvágjon - az amszterdami időjárás kitett magáért, és valóban tíz percenként váltakozott eső és napsütés között, olyannyira, hogy időnként már nem bírva az iramot, az eső és a napsütés egy időben zajlott.



Egyébként a hajókázást mindenkinek ajánljuk, nemcsak azért, mert hatékonyan megvéd az "Amszterdam - szitáló eső" helyzetben, és mert egyszerre tökéletesíthetjük a holland-, német-, francia- és angoltudásunkat (ilyen sorrendben). Hanem azért is, mert tényleg jópofa és a legtöbb érdekes dolgot látni lehet róla, beleértve a kikötőben parkoló óceánjárót is, amiről kitaláltuk, hogy majd azt mondjuk a képekre, emeletes ház, és hogy itt Amszterdamban simán van mentőcsónak a házak oldalában tűzvész esetére.

A hajóút vége felé Robin baljós csendbe burkolózott, amiből Niki, aki már tapasztalt ilyen helyzetekben, elég gyorsan megértette, hogy útba kell ejtenünk egy éttermet. Rám hárult a kellemetlen feladat, hogy közöljem az éhes férfival, hogy itt délidőben nem fog mást kapni, csak szendvicset. Szerencsére sikerült egy elég tartalmasat választani, ami, megkoronázva a helyi almáspitével (kihagyhatatlan!), megnyugtatta Robint is. :) Ezen felbuzdulva bemerészkedtünk a Vörös Lámpás Negyedbe is, ami számomra is az első ilyen élmény volt (leszámítva, amikor tavaly októberben az Oude Kerk körbejárásakor a kirakatokban magukat kellető kövér fekete nők látványából rájöttem, hol is van az a Red Light District). Durva élmény volt, leginkább az a jó szó rá, hogy weird.

Hogy ne legyen elég a jóból, a Heineken Múzeum felé vettük az irányt, aminek egyik eredményét már láthattátok egy korabeli (lassan megkövülő) bejegyzésben. :) A reklám helye: nagyon tudom ajánlani azoknak, akik nem túl árérzékenyek, vagy tényleg szeretik a sört, vagy esetleg mindkettő. Maga a sörkészítés folyamatának bemutatása annyira nem nagy szám, sőt, otthon a Dreherben többet látni, mert ott még főzik a sört Kőbányán, míg ez a gyár már használaton kívül van. De annyi jópofa kreatív ötlet van benne, amiért szerintem tök jó móka volt az egész. Az én kedvencem a "We are going to brew you!"-szekció volt, ami annyit tesz, hogy engem főznek meg sörnek. Beállsz egy kis terembe, ahol van egy mozivászon, meg egy mozgatható lépcső korlátokkal. Előtte figyelmeztetnek, hogy tedd el, aminek árthat a víz, a táskádat tedd a két lábad közé és kapaszkodj. Majd a mozivásznon beindul a sörfőzés, amin egy pasi kalauzol végig, aki becsobban az árpával (vagy mivel) együtt a vízbe, megfőzik, üvegbe töltik, és persze minket vele együtt (például a csobbanáskor ránk is visszacsap egy kis víz, aztán meleg lesz, aztán zötyögve, mint a villamoson megyünk a töltősorra. Annyira vicces, hogy nem is bírtam letörölni az arcomról a mosolyt. :) Pedig akkor még meg sem ittam a két ingyen sörömet, amit megelőzött még egy pohár, amivel megtanítottak rendesen sört inni. Tényleg sokkal jobb íze van úgy, ajánlom mindenkinek, de főként a lányoknak!



Sörözés után úgy döntöttünk, Nikiék angol idő szerinti négy (vagy három?) órásébredésére való tekintettel korán visszavonulunk, és tízkor a "gyerekek" már nyugovóra is hajtották a fejüket.

Mindez nem akadályozta meg Robinunkat abban, hogy délben, azaz tizenkettő órakor jöjjön elő a barlangjából, ami már csak azért is furcsa, mert ő állítólag hat-hét óránál többet nem bír evés nélkül. :)) (Amúgy nagyon bírom Robint - csak azért mondom, nehogy valakit félrevezessenek a megjegyzéseim. :P) Így aztán kevésbé hajnali órán, de baromi sportosan szálltunk biciklire, hogy meghódítsuk a várost és a tőle kb. 25 kilométerre Északra fekvő Zaanse Schans nevű szabadtéri skanzent. Egy (szerintem) élvezetes városi csatornaparti cikázást követően sikeresen megtaláltuk a kompot, ám annál nehezebben jöttünk rá, hogy hol kell fizetni. Az ok: nem kell fizetni! Kb. tízpercenként járnak kompok Amszterdam északi és déli része között az IJ-n, természetesen biciklikkel megrakodva.

Átérve olyan boldogok voltunk, hogy lecsúsztunk egy jobb kanyarról, ami végzetesnek bizonyult: eltévesztettük az általam előre kinézett, valószínűleg kellemes-vidékies-tájképes-zöldes bicikliutat. De legalább megtaláltuk a kiírást Zaandam felé, így magabiztosan folytattuk utunkat. Kivételes térképolvasó tehetségemnek köszönhetően hamarosan megállapítottuk, hogy totálisan rossz helyen vagyunk, de legalább a legrövidebb útvonalat választottuk. A legrövidebb útvonal kezdetben autópálya mellett vitt, majd Zaandam lerobbantabb negyedeiben, végül gyártelepen. :) Vigasztalt, hogy a gyártelep itt csokigyárat jelentett, így átható kakaóillatban tekerhettünk tovább. :) Ezután a küzdelmes két óra után igazán nagy boldogság volt megpillantani az első szélmalmokat. :)

Nem tudom, egyébként milyen élmény lett volna ez a Zaanse Schans, ha nem kell érte így megküzdeni, de azt hiszem, akkor is teljesen el lettünk volna varázsolva tőle. Szélmalmok, tehenek, (simogatható!) bárányok, mesebeli házikók, zöld fű, fapapucs- és sajtmúzeum, és mindez úgy összerakva, hogy valahogy mégsem túl giccses. Legalábbis az én ízlésemnek nem az. :)



Kellő idejű báránysimogatás és a gólyalábon történő közlekedés (felszínes) elsajátítását követően már vonatra raktuk a bicikliket, és úgy tértünk haza. Este még nekiindultunk egy-két helyi nevezetességet felkeresni, ami végül nem is volt akkora móka, mint gondoltuk. Mindenesetre másnap jól elaludtam, Nikiék pedig állatkertben voltak, és egy orangutánnal kommunikáltak elmondásuk szerint. :) Mi már csak annyi időt töltöttünk együtt, hogy hazaestem munkából, rendben átvettem a lakást és a kulcsokat, majd kikísértem őket az állomásra, puszi-puszi, ölelgetés, aztán haza és alváááááááás. Az első baromi jó hétvégém volt a sorban. :) Folytatása következik. :)

Videók a tengerről

Csak hogy átjöjjön a hangulat.







Ja, egyébként azt álmodtam, hogy hollandul beszélek. Nem értettem, hogy mit beszéltem, de én voltam. :) És ma a nemzeti parkban valaki megkérdezte, hogy ez az út visz-e a Zeeweghez, és megértettem! És okosan tudtam rá válaszolni, hogy "Jaa." :) Viszont nem ugrott be, hogy a "dank u wel"-re azt kell mondani, hogy "alstublieft". Na majd legközelebb.

Életjel

Igen, itt vagyok, túléltem Adri és Évi invázióját! :) De még hogy! :) Igazából időrendben előbb még a Nikiékkel töltött hétvégét kellene leírnom, utána a múlt hétvégét, és végül mát, de persze erre képtelen vagyok. Kezdem a mával, mert hihetetlen jó volt, és nagyon friss az élmény.

Szóval az úgy indult, hogy e hétvégén nem csinálok semmit, mert rám fér egy kis pihenés. Mivel mára 25 fokot mondtak, gondoltam, jó lesz valahová elmenni biciklizni. Tegnap ketten is mondták, hogy menjek Haarlembe, mert az milyen jó hely, de az odabiciklizést elvetettük, mert amellett, hogy állítólag nem szép az oda vivő út, időnként a muszlim tizenéves srácok megtámadják az egyedül bringázó nőket. Viszont valaki felvetette, hogy menjek a dűnékre bringázni Haarlem mellett, az milyen jó lesz. És milyen jó lett!

Sikerült egyébként délben kelnem. Már majdnem kettő óra volt, mire elindultam az állomásra bringával. Haarlem egyébként negyed óra vonattal és oda-vissza 6,90 a jegy, úgyhogy ezzel nem volt gond. Gyorsan ott voltam és hamar megtaláltam a nemzeti parkot, amit egyébként Zuid-Kennemeerlandnak hívnak, amit sosem fogok megtanulni. Hihetetlen jó hely egyébként, hatalmas a csönd, a fák illatoznak, emberekkel csak elvétve lehet találkozni, mindenütt bogyók meg olyan itteni fű, olyan tengerparti, dűnére való.



A dűnékből csak azt érzékeltem, hogy időnként megerőltető emelkedőkkel találtam szemben magam, ami enyhe kihívást jelentett, tekintve, hogy eddig nem használtam a váltót a bringán és nem most akartam először kipróbálni. Szóval vagány fix gearben mentem. :) Az egyik kanyar után előtűntek valami bivalyszerű állatkák, akik békésen legelésztek tőlem (és az úttól) nagyjából három méterre. Miután megörökítettem őket és magamat különböző szögekből, elkerekeztem mellettük, ami nem nagyon hatotta meg őket.





Teljesen el voltam egyébként merülve a tájban és a nyugalomban, de a java még csak most jött. Zúgás. Gondoltam magamban, micsoda forgalmas út lehet ezek mögött a dűnék mögött. Aztán jött egy kis étterem, gondoltam, megállok feltölteni a vízkészleteimet. Kicsit váratlanul ért, hogy az étterem mögött hirtelen ott volt a tenger. A Tenger. Teljesen el voltam bűvölve.



Na persze tudni kell, hogy a hollandok huszonöt fokban kicsődülnek a tengerpartra. Mivel már négy óra volt, a legtöbben már felfelé jöttek a partról, a süppedős homokban magukkal vonszolva a bringautánfutókat, amikbe a töröközőtől kezdve a kétéves kisgyerekig mindent belepakoltak. Én pedig le a cipőt, le a partra, be a vízbe, és fényképeztem, mint az őrült. Annyira élveztem! Egyébként nem is volt annyira hideg a víz, mint gondoltam, a homok pedig kifejezetten meleg volt.



Kicsit üldögéltem is a parton, de nem sokat, mert a lökött útikönyvem azt írta, hogy a nemzeti park csak ötig van nyitva, és féltem, hogy bezárják a bringámat. Hát ebben az egyben ne higgyetek a Lonely Planetnek. Elindultam a part mentén, de sajnos a dűnék mögött, így nem láthattam a tengert, hogy majd a Bloemendal aan Zee nevű kis helyen, ahová az útikönyv szerint azok jönnek, akik el akarják kerülni a Zaandvort nyüzsgését, kiülök a partra és olvasok, vagy csak elmélkedek. Hát sajnos B. a. Z.-ben tuctuc zene üvöltött, úgyhogy gyorsan visszamenekültem a parkba, bár már öt elmúlt. Gondoltam, megnézem még a Vogelmeer nevű tavat. És milyen jól tettem!



Vogelmeer az ugye madártavat jelent. És ez az volt. Tele kormoránokkal! (Vagy legalábbis nagy fekete vízimadarakkal. :)) A bölényszerű barátaim is visszaköszöntek, de addigra sajnos már lemerült a fényképezőgépem. Ezentúl a gépet minden este töltőre teszem! Annyira nyugodt volt. Több száz kormorán pihengetett a fákon, a vízben, a parton, és nagyon vicces hangon folyamatosan kommunikáltak egymással. Elüldögéltem volna ott nagyon sokáig, de féltem, hogy rámsötétedik, úgyhogy elindultam vissza.

Hazafelé még beugrottam megnézni Haarlem főterét: Grote Markt, ami tényleg bazi nagy. Van egy templomuk is, ami szintén hatalmas. Valahogy nem várnád ezt egy holland kisvárostól. Állítólag a benne levő orgona a világon a legnagyobb, és Mozart is játszott rajta. Én beértem csak a templom körbetekerésével, így is sikerült annyira eltájolnom magam, hogy eltévedjek, és csak egy kisebb kóválygás után találjam meg az állomást. Szerencsére Haarlem nem épp olyan, mint az amerikai, amit róla neveztek el. :) Ez itt a gazdagok otthona állítólag, és tény, hogy a házak jóval nagyobbak voltak, mint bárhol, ahol eddig itt jártam.

Vonat, rövid kerekezés már Amszterdamban, ami a leghangulatosabb dolog, amit sötétedéskor tehet az ember. Az utcák már nincsenek tele, a hidak pedig fel vannak díszítve égősorokkal. Majd ezt is lefényképezem egyszer, ha nem merül le a gépem. De javaslom mindenkinek, hogy inkább próbálja ki egyszer. :)

Ebbe a nemzeti parkba pedig még egyszer visszajövök a kinntartózkodásom alatt. Lehet, hogy az utolsó hétvégén. Úgyis mindig télen akartam tengerpartra menni - október vége itt már olyan hangulat lesz szerintem. Az biztos, hogy nem lesznek már pancsolók. :)