Gondolatfoszlányok

Ma láttam egy pasit, aki biciklizés közben levette a dzsekijét. De nem ám olyan béna módon, ahogy én csináltam volna, ha egyáltalán képes lennék ilyesmire, hogy közben mindig fél kézzel fogja a kormányt... Neeeem. Elengedett kézzel, szép komótosan, vagy fél percen keresztül. Szóval van még mit tanulnom.

Aztán azon gondolkoztam, miért van az, hogy az irodában minden lány/nő, aki külföldről jött és állandó állása van, olyan szép. Persze nem kell ezen túl sokáig gondolkozni... :) Hát ja, lehet, hogy nekem is keresnem kellene egy "szponzort". :)))

Egyébként nem lettem jobban, viszont végtelenül sajnáltam magam ezért reggel. Aztán abban bíztam, hogy hazaküldenek, mert valami eszméletlen vihart jósoltak állítólag mára, száz kilométeres széllel, meg riadókészültséggel. Egyelőre még nem jött, viszont volt vihar az irodában: a tegnap említett ügylet kitalálói felhívták Dirket (aki ma jött vissza szabiról), hogy találkoztak az ügyféllel és mégis betárcsáznának a mai greenlightra. Ebből az lett, hogy eleve másfél órásra nyúlt a megbeszélés, aztán pedig jött az, hogy ennek a jegyzőkönyvét hamarabb megírjuk és kiküldjük, mint a többit. Ebből lett az, hogy ebédelnem három órakor sikerült, egy mozzarellás szendvicset majszolva el a jegyzőkönyv kb. ötödik verziója felett. Nem túlzok, amikor azt állítom, hogy legalább tíz változat volt. Mindent Agnieszkával, Dirkkel egyeztetni, megkérdezni a lengyeleket, a többi döntéshozót, aztán újragondolni, aztán a compliance jön, hogy ő is látni akarja... Végül megszültük, és megegyeztünk Agnieszkával, hogy bekereteztetjük.

Aztán Agnieszka szigorúan hazaküldött a vihar miatt, és már épp indulni is akartam, mikor Ernst telefonált, hogy nem tetszik, ahogy átírtuk a kommentjét... Megyek Dirkhez, hogy mi az érv, Dirk közli a maga kis stílusában, hogy nem érdekli. :) Visszahívom Ernstet, erre velem kezd el vitázni... Nem tudom, hogy nem voltam-e udvariatlan azzal, hogy azt mondtam, javaslom, hogy Dirkkel beszéljen, mert nem látom az én hozzáadott értékemet ebben a társalgásban... Kicsit lecsapta a kagylót, de szerintem Dirkre volt ideges... Remélem. Én meg fáradt voltam, szerintem lázas, tízszer írtam át ezt az egy oldalt és ebédelni sem tudtam rendesen. Úgyhogy csak megérti. Mindegy, ezen nem töröm magam.

Általános észrevételek: én nem értem, hogy magas beosztású emberek miért engem izélgetnek, ha valami nem tetszik nekik. Én értem, hogy könnyebb velem vitázni, csakhogy nekem semmi befolyásom a tartalomra, ráadásul míg átadom az érveket, esetleg el is veszíthetek néhány infót, amit nem értek vagy elfelejtek. Szóval ez kicsit ovis viselkedés. A másik viszont, nagyon pozitív meglepetés: már másodszor veszem észre, hogy ha kicsit is kezdenék kétségbeesni, akkor Dirk megnyugtat, hogy ne aggódjak, majd utánanézünk, nincs semmi gond. Ez Dirknek egy merőben új oldala. :))) Aki ismeri, az érti, hogy mire gondolok. :) És egyébként pedig meghallgatják a véleményemet, meg továbbra is bevonnak dolgokba. Szóval az egész nap pozitív, és Szülők, ne aggódjatok, már itthon vagyok, megettem három barackot, mézes teát iszom és kb. tíz órát tervezek aludni. :) A vihar még mindig nem jött. Kár, mert tök jó lenne látni, mielőtt elalszom.

A hőn áhított

Igen!!! Megvan!!! :)

A képről: sötétkék Batavusom az Amstel-parton. Figyelmetekbe ajánlom a "retro" feliratot a kormány alatt, meg az ülést, ami valóban egyedi élmény... Nem biztos, hogy ezen képes leszek egész napos túrákat tenni. :)

Tegnap történt egy kis intermezzó, amikor is úgy döntöttem, hogy addig nem írok már semmit a blogba, amíg el nem hoztam a biciklit. Ugyanis a felettébb izgalmas benti napom után, amit egy keddtől nem várna az ember, rohantam az állomásra, és ki nem fogjátok találni, mi történt. Először csak késett az utrechti vonat, aztán bejelentették, hogy nem is fog jönni, és Utrechtbe most Amersfoorton keresztül lehet eljutni... Szóval nem mentem, és magamban nagyon nevettem, hogy valami meg akart akadályozni abban, hogy hozzájussak a biciklimhez. Azért megint jó a dologban, hogy nem értem oda korábban, és mentem el Utrechtbe, hogy aztán esetleg ne tudjak visszajönni...

Másnap, azaz ma torokfájással ébredtem. Először nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget neki, aztán elkezdtem ráparázni. Állítólag itt Hollandiában már terjed a sertésinfluenza, a bankból már ketten megbetegedtek (ne felejtsük el, hogy ez háromezer embert jelent csak ebben az épületben :)). Persze no para, állítólag egy kemény influenza magas lázzal és két hét fekvéssel, de nem veszélyes, hacsak nem vagy hat hónapon túli terhes, asztmás, szívbeteg vagy durván túlsúlyos. Az irodában van egy nyolc hónapos terhes lány, úgyhogy erősen mérlegeltem, bemenjek-e dolgozni, aztán rájöttem, hogy be kell, mert szerdánként Agnieszka sem dolgozik, és össze kell állítani a holnapi megbeszélésre az anyagot. Szóval bementem, és már a kapuban megláttam a terhes lányt, aki elől elmenekültem, és hősiesen lépcsőztem, hogy ne szálljak vele egy liftbe. Aztán kellő mennyiségű vitamin felpakolása után kezdtem jobban érezni magam.

Arra jutottam, hogy azért nem kéne rögtön otthon maradni, viszont akkor esténként nagyokat kellene pihenni. Mi is az esti programom...? Ja igen, tizenöt kilométer biciklizés! És megint nagyon nevettem, hogy mi jöhet még, ami megakadályozza, hogy biciklim és én egymásra találjunk. Végül úgy döntöttem, hogy megpróbálok eljutni a bringáért, és ha valamiért nem sikerül, akkor megmondom Bálintnak, hogy adja oda valakinek, vagy adja el, nem érdekel, hogy már kifizettem. Tettem magamban egy ígéretet is, még mielőtt a vonatra szálltam volna: hogy ha ma megkapom a biciklit, akkor még két hétig nem használom munkába járásra. Hátha ez volt a célja a biciklitől való távol tartásnak. És úgy látszik, bejött, mert sikeresen hazaértem. :) Kicsit félve indultam neki, hogy mi jöhet még, és senkinek nem írtam smst, hogy megvan a bringa, amíg haza nem értem. :) Igazából még most sem, de majd fogok. :)

Visszatérve a keddre, le akartam írni, hogy tök izgi volt. A hétfői greenlightra (ez az, amit nem lehet lefordítani, a megbeszélés, amit szervezek) beadtak a lengyelek egy ügyletet, ami baromi nagy összeg és ellentmondásos, de nagyon fontos nekik. Elutasítottuk elég gyorsan, bár Roland, a Nagy Ember támogatta volna, de hát nem ő volt az elnök. Viszont még egy másik, magasabb szintű greenlightra is be kellett adni az összeg miatt, ahova nem tudták, hogy továbbmehetnek-e így. Kedden kitalálták, hogy tudnak még újat mondani, és egyébként is, nem tetszik nekik a jegyzőkönyv, nem is úgy van, meg tudják magyarázni. Úgyhogy fél nap ezen pörögtünk, jöttek-mentek az e-mailek, Agnieszkának folyamatosan csörgött a mobilja, és aztán oda lyukadtunk ki, hogy fél ötkor még leültünk Roland, a Nagy Emberrel, Agnieszkával, Ernsttel és Mihaelával, akik mind elég nagy fejesek itt a régióban, hogy akkor találjuk ki, mi legyen. És tök jó volt, hogy beülhettem én is, baromi érdekes volt meghallgatni a vitájukat, mert rendesen vita volt, mindenkinél megvoltak a hangsúlyos pontok, nem csak az volt, hogy amit Roland mond, az lesz. Igazából azt hiszem, Roland kicsit le is lett szavazva.

A végére meg nagy nevetés lett az egészből, mert Agnieszka mondta, hogy szóljunk majd a másik greenlight titkárának, akinek a neve angyalt jelent: "Szerintem fel kellene hívnunk az Angyalt." "Az Angyalt...? Az biztos segíteni fog! De ha beszélsz vele, nekem is lenne néhány kívánságom!" "Aztán meg légy szíves, kapcsolj majd át a főnökének!" :)) Vicces volt az egész, azt hiszem, mindenki belefáradt az ügybe.

Egyébként ma reggel megkérték, hogy hadd jöjjenek újra a csütörtöki greenlighton, Ernst jóváhagyta, én kiküldtem, hogy a megbeszélés velük kezdődik, majd írtak a lengyelek, hogy nagyon köszi, de az ügyfél mégsem biztos benne, hogy akarja, úgyhogy ha lehet, vegyük le a holnapi agendáról... Jó tanulság nekem, hogy mik azok a lépések, amikkel el lehet ásni az ügyletedet a döntéshozóknál...

A lényeg, hogy érdekes volt nagyon, és tök jó, hogy bevontak az egészbe. Így nagyon sokat meg lehet tudni arról, hogy mi a stratégia, kinek mi a fontos, mik az erőviszonyok, mi számít egy ügyletnél. Ráadásul ugye lekéstem miatta az utolsó még közlekedő utrechti vonatot, így megmenekültem attól, hogy ott ragadjak vagy este tizenegyre kavarodjak haza. :)

Utrecht

Ááááá, feladtam. Nem mentem futni. Inkább helyreraktam a dolgokat itthon egy kicsit, és leírom Utrechtet. Holnap úgyis biciklizem... (Igen, a biciklire is ki fogok térni.)

Tehát Utrecht. A megérkezés nagyon kellemes volt, mivel a vasútállomásról egy bevásárlóközponton, majd bevásárlóutcán keresztül vezet az út a városba, és vasárnap lévén semmi sem volt nyitva. Szó szerint néptelen volt az utca. Ráadásul egy óra körül érkeztem, tehát a továbbiakban sem nyüzsgött kifejezetten a város, úgyhogy hamar érni kezdett bennem a vágy, hogy ideköltözzek. :)


Végül is ez nem múlt el egész addig, amíg ki nem kerültem a városból. Na de ne szaladjunk ennyire előre. Tehát első utam a város (netán az ország...? :)) legmagasabb pontjához vezetett, amit úgy hívnak, hogy Domtoren. Ez a tizenharmadik században épült, 102 méter magas, 465 lépcsővel rendelkező torony. Jellemző, hogy itt 1254-ben már virágozhatott a gótika, elnézve ezt a tornyot. Aztán alább hagyhatott a lelkesedés (vagy a pénz), mert a templomhajó egyik felét kicsit gagyibban építették meg, kevesebb pillérrel és megerősítéssel, így azt a tizenhetedik században elvitte egy tornádó. Most a templommaradvány és a torony között egy terecske van. :)

És én felmentem. Sajnos csak csoportosan lehet felmenni, később rájöttem, hogy miért. Úgyhogy legalább tizenöt gyerek és a hozzájuk tartozó, szintén nem túl jól nevelt szülők társaságában kellett megmásznom ezt a 465 lépcsőt. Az ok egyébként az, hogy egy bizonyos pont után a pillérben visz a csigalépcső, és ha az emberek összevissza mászkálhatnának, nem tudnának fel- vagy éppen lemenni, mert nem férnek el egymás mellett.



Felérve a tetőre a kilátás tényleg gyönyörű, főleg, hogy ezek a pici holland házak tényleg olyanok, mintha makettek lennének. Azt mondják, tiszta időben ellátni Amszterdamig, ami kb. 40 km, és szerintem nekem sikerült. Legalábbis láttam nagy házakat a távolban. A fénykép róla sajnos már nem lett olyan sikeres... :)



Lejőve a toronyból megpróbáltam meleget ebédelni, ami rántotta lett. Ez az egyetlen, amit ki lehet belőlük csikarni ebédidőben. Utána egy rövid sétával megpróbáltam felmérni a város nyúlállományát, mivel Bálint azt mondta, hogy találkozzunk a nyúlnál, és hogy meg fogom találni. A turistainformációnál a nő meg azt mondta, hogy van egy szobor, ami nem nyúl, hanem valami más, de nagy fülei vannak, van egy szobor Miffyről, a képregényfiguráról, akinek itt született a megalkotója, illetve van róla egy múzeum is. Én elsőre tuti a múzeumnak indultam volna neki, ami a belváros déli csücskében van. Még szerencse, hogy megkérdeztem ezt a nőt, aki azt állította, a nyúlszerű lény biztos nem jó pont a találkozásra, ezért javasolja Miffyt, aki a belváros északi csücskében van. Persze elmentem a nyúlszerű lény mellett (ami a belváros középső részén van) és olyan szürreális volt, hogy biztos voltam benne, hogy Bálint erre gondolt. (Azért megnéztem Miffyt is.)

Azért volt jó, hogy biztos voltam ebben, mert legalább nem voltam még idegesebb, amikor csak vártam és vártam, Bálint pedig sehol, mert tudtam, hogy jó helyen vagyok. Amit nem tudtam, az az volt, hogy Bálint küldött egy smst feltehetőleg valaki másnak, hogy a biciklim még nincs kész, és délután megy vissza a bácsihoz. Ezt azután tudtam meg, hogy a második, enyhén rossz hangulatú smst elküldtem neki, amire felébredt. Az volt a szerencsém, hogy a várakozás ideje alatt egy vadidegennel tök érdekes dolgokról beszélgettem. Aztán hívott Bálint, és szép lassan kibontakozott a történet. Először is, hogy menjek ki Zeistbe (ahol ő lakik), mert hétfőre kész lesz a bringa, de nem tudja elhozni, mert ő dolgozik este, tehát nézzem meg, hogy hol van, és menjek el másnap egyedül. Amikor felháborodva mondtam (immár Zeistben), hogy le fogom alkudni a bringa árát a bácsinál, mert még egy út ide plusz tizenhat euró nekem, akkor az is kiderült, hogy ő már kifizette, merthogy szombaton elvitték kipróbálni, és találtak rajta még javítanivalót, tehát ezért nem lett kész vasárnapra. Ami végül is jó, legalább nem akkor derült ki, amikor Zeist és Utrecht között kerekezek félúton. Persze éreztem én, hogy gyenge lábakon áll az, hogy én egy öreg bácsinál majd a 40 eurós bicikliből lealkudok 16-ot, aztán amikor megláttam a bácsit, arra jutottam, hogy akkor is esélytelen lennék, ha nem lenne már kifizetve a bicikli... Aranyos kicsi ártalmatlan öreg bácsi. Szóval megtekintettem a bringát (kék és Batavus és tetszik) és otthagytam a bicikliláncomat (-záramat), hogy ne kelljen hazacipelni.

Aztán elvesztettem a pulcsimat. Én még bízom benne, hogy hátha Bálintnál hagytam, amikor bementünk a pénztárcájáért, mert hát csak nem lehetek olyan hülye, hogy elejtem az utcán és nem veszem észre (de-de). Tehát kisétáltunk az elágazásig, ahonnan már egyenesen visz a bicikliút Utrechtbe, felszálltam a buszra és haza. Megállapítottam, hogy baromi jó lesz ezen az úton bringázni: minden csupa zöld, az út szélén legelésznek a tehenek, a környéken legalább három-négy léghajó... Szóval akkortájt kezdett érni bennem, hogy inkább ide költöznék. Sajnos nem fényképeztem le, de holnap megteszem. Ja igen, mert biztos, ami biztos, hagytam a bácsinak még egy napot a javításokra, meg persze magamnak is, mert ha még egyszer kimegyek oda és nem lesz készen, akkor agyvérzést kapok azt hiszem. :)

Tehát ez a biciklim története. Utrechtre visszatérve, amit még kihagytam, az az, hogy tele van irtó cuki csatornaparti kávézókkal, amik nagyjából öt méterrel az utcaszint alatt vannak. Úgy terveztem, hogy majd ott fogok megkávézni ebéd után Bálinttal. Ez nem történt meg, de esetleg holnap még megtehetem biciklistől, ha jó korán érek Utrechtbe.

Rövid észrevételek II.

Rájöttem, hogy nem harcolhatok a természettel. Ha itt tíz órakor megy le a nap, akkor nem tudok tíz órakor lefeküdni, ezáltal hatkor felkelni, hogy elmenjek futni. Így marad a hétvége meg a délután, a park így is, úgy is folyton tele van emberekkel. Most épp ehhez próbálok erőt gyűjteni.

Egyébként a nap most már fél tíz körül megy le. Hihetetlen gyorsan változik. És ma szerintem olyan fél hét körül kelt fel, mint én. :) Így sikerült megállapítanom, hogy az utcám Kelet felé néz, pedig egész eddig azt gondoltam, hogy Északra. :) (Miután ma Agnieszka nem tudta megmondani, hogy a faluja merre van Amszterdamtól, annyira nem is szégyellem magam. :))

Nem tudom, hogy idei divat-e vagy állandó jellegű őrület, hogy itt a lányok a nyári ruhát csizmával hordják. Mari szerint általában vagy csizma, vagy papucs van rajtuk. :)

Vajon mi értelme annak, hogy a csávó kijön a bioboltból és felszáll a motorjára...?

Rájöttem, hogy a hollandok nem jönnek csak úgy oda az emberhez beszélgetni. Állítólag a belgák sem. Judit szerint lehet, hogy ide vezet a "fejlett" társadalom, az elidegenedéshez. Magyarnak mindenesetre szokatlan. Persze én ezt nagyon élvezem. Ha nem akartam volna egyedül lenni, akkor Dél-Olaszországba megyek. :)

Sokáig nem tudtam eldönteni, hogy a hollandok slamposak vagy éppen nagyon is adnak magukra. Most arra hajlok, hogy nagyon is adnak magukra. A pasik képesek hétvégén is ingben járni, a nők pedig blúzban... És ahogy említettem, a park folyton tele van futókkal, nagyon sokat sportolnak. És jól is néznek ki. :)

Azt is megfigyeltem, hogy mivel a holland nyelv olyan hasonló az angolhoz (bár ez elsőre nem tűnik fel...:)), a hollandok időnként holland szavacskákat csempésznek az angol társalgásba, például or helyett of-ot mondanak, and helyett en-t, the helyett de-t, illetve rosszabb napokon het-et is.

Ja, úgy tűnik, tegnap elvesztettem a kedvenc pulcsimat (a világoskéket!!). Ami a jó a dologban, az az, hogy annyira nem is sajnálom, folyton elfelejtkezem róla. Ez nekem jó jel, azt jelenti, hogy nem ragaszkodom a dolgokhoz. :) Meg amúgy nem ez volt az egyetlen váratlan fordulat tegnap. De ezt majd külön leírom, különben sosem lesz ebből futás, és akkor hogy fogok kinézni a sok kisportolt holland között... :)