Arról, hogy mi van most

Hiszen ha folyton csak a hetekkel ezelőtti élménydús hétvégi programokat pótolgatom, lemaradunk arról, ami most történik. És ez milyen fontos tanulsága az életnek...! :)

Szóval most az van, hogy. Hogy holnap október. És nem sírok, nem sírok!!! De ez már az utolsó hónap kezdete. Elég sokat rinyáltam már ezen ahhoz, hogy most abbahagyjam és élvezzem inkább, ami van. :) Egyelőre ezt furcsán teszem, a hét közben levegőért kapkodva, azaz itthon pihegve próbálom kipihenni a hétvégéket.

Fülelek, tökéletesítgetem a holland tudásom. Jutottam egy-két elhatározásra, például hogy otthon keresek egy holland tanárt, mert ez a világ legviccesebb nyelve. Egyébként már jobban tetszik, mint a német, ez valamikor egy hónap után fordult át.

Barátkozgatok is, persze csak módjával, amennyire lehet itt. Például van egy lány, akivel időnként elkávézgatok, néha ebédelünk együtt... Na ő pénteken elmegy Oroszországba. :) A múlt héten Agnieszka egyébként kifejtette róla, hogy micsoda dolog, hogy őt is biztos apuci nyomta be ide, mert mi az, hogy itt megjelenik és leszervez magának egy utat Oroszországba, meg biztos nem sétált volna úgy be Roland irodájába, ha apuci nem telefonált volna oda előtte. Lehet, hogy igaza van, de direkt megnéztem a PeopleFinderben (a mi kis belső rendszerünk, amiben az összes dolgozó benne van), és nincs még egy ilyen vezetéknevű ember a bankban... És végül bár a munkát megkapta volna Oroszországban, a HR nem intézte el a vízumát, úgyhogy nem megy, vagyis nem a bankon belül. Szóval Eveliennek csak azért nagy a szája, mert holland és kész. :) Rájöttem, hogy Agnieszkának azzal van baja, ha valaki nagyon magabiztos, nagyon tudja magát érvényesíteni. És mint tudjuk, azt nem szeretjük másokban, ami...

Egyébként munkaügyben az a helyzet, hogy időnként most már unom, amit csinálok. Asszem, jól csinálom. :) Ennélfogva nincs benne több kihívás, hogy valamit még meg kelljen tanulni. Úgyhogy elkezdtem átmászkálni a PAM-okhoz (anyavállalati kapcsolattartók), egyikük nagyon rendi, felajánlotta, hogy ha lesz valami érdekes megbeszélése (akár ügyféllel), akkor szól. Most külön kértem, hogy vigyen, ha tud, mert tényleg unatkozom! Mármint van dolgom, csak kéne valami változatosság. Na persze azért nem olyan rossz a helyzet. Mindenesetre kíváncsi vagyok, mi lesz ebből.

Aztán mi van még. Ja, klíma és egyéb. Kata az imént mondta, hogy elkeserítő híreket hallott, miszerint itt 15-16 fok van és 30%-os lesz az eső valószínűsége. Ezen egészen elcsodálkoztam. Ez nem elkeserítő, hanem egész jó. Mármint, hogy mondjuk nem 60%. Persze még mindig nagyon keveset esett eddig, de mégis. A legmagasabb nappali hőmérséklet beállt 18 fokra egy jó pár hete, és az utóbbi időben (leszámítva a múlt hétvégét) egyre kevesebbszer bújik elő a nap. Kezdve azzal, hogy reggel például hét előtt nem. Pontosabban hétkor még tök sötét van. Pedig nekem fél hétkor kellene kelnem, csak sose sikerül. :) Este nyolckor pedig megintcsak tök sötét van. Még szerencse, hogy október végéig vagyok csak itt.

Na persze. :) Felmerült egyébként, hogy tovább maradjak, mert elszúrták, és nem szóltak Borisznak, aki utánam jön (Oroszországból, meglepő módon), hogy nekünk együtt kellene töltenünk pár napot, hogy átadjam neki a melót, ahogy Stéphanie átadta nekem. Márpedig Borisznak vízum kell (ugye, milyen fura?), és ezért nem tud korábban jönni. Kézenfekvőnek tűnt, hogy akkor én maradjak tovább, és bevallom, nem is bántam volna, lett volna még egy teljes hétvégém. De kiderült, hogy otthon olyan szintű a megszakadás, hogy nem tudnak tovább nélkülözni, mint ami feltétlen szükséges, úgyhogy repülök haza 31-én. És viszek nekik jó sok stroopwaffelt, amiért elengedtek egyáltalán. :)

Na, aztán vettem például spirituális magazint is magamnak, mert olyan szép volt. Hollandul beszélőt, természetesen. :) Egész jól értem. Egyébként most az a tervem, hogy belevetem magam az amszterdami spirituális életbe. Pénteken Dirk asszisztenséről kiderült, hogy nem is akármilyen dolgokkal foglalkozik, és ajánlott jó sok helyet meg előadást. Gondoltam, hogy vannak itt is ilyen emberek, valószínűleg sokkal többen, mint otthon, csak hát ugye bújkálnak. :) Nem lesz benne az útikönyvben. :) Úgyhogy szombaton Nórival (aki itt lesz, jupijéééé! Katával együtt, jupijéééé!) elmegyünk majd egy előadásra. A hely természetesen itt van tőlem kb. öt utcányira, a Vondelpark egyik csücskében. Kár, hogy ezt a lakást olyan sokba kerül bérelni, úgy tűnik, hogy Amszterdam legjobb helyén lakom. :)

Ja, és persze reggelente a villamoson képzem magam egy Eckhart Tolle-könyv olvasása által, aminek a hatására az utóbbi pár hétben kifejezetten kiegyensúlyozott, mások problémáira nyitott, elfogadó személyiség lettem. :) Vagy egyre kevésbé személyiség. :) Ez nem annyira Amszterdam, viszont nagyon meghatározó most. És persze biztosan hozzájárul a boldogságomhoz. De azért az utcán összenevető emberek, a biciklisták és a csatornák, meg a csatornák felett esténként kivilágított háromlyukú hidak is sokat segítenek. :)

Rég volt

De most bepótolom!!! Mégpedig Niki és Robin itt-tartózkodásának történetének leírásának feladatának élményét.

Lássuk csak... Természetesen el voltam úszva, és péntek este úgy döntöttem, reggel még kellő időm fog rendelkezésre állni ahhoz, hogy felkészítsem a lakást a vendégek érkezésére. Ezért kicsit meglepett, amikor pizsamában félálomban kóvályogtam még a lakásban, hogy megérkezett Niki sms-e, hogy ők is megérkeztek. Villámöltözés, és ki az állomásra, majd puszi, ölelés, örvendezés, és vissza a lakásba immár hármasban.

Kellő mennyiségű high-quality és természetesen bio étel elfogyasztása után, ami úgy tűnik, nálam sztenderd útnakindító (elkövetkezendő vendégeim, készüljetek!), útnak indultunk. Sztenderd séta át a parkon, kilyukadva a Paradisonál, a kedvenc gyíkjaimnál. Az útvonal legnagyobb attrakciója számomra a szőke afro-hajú félvér kislány volt, akiből néha-néha lehet látni itt a városban, de azért leginkább izgi. :) A kislány egyébként gumicsizmában pancsolt és trappolt felfelé a vízlépcsőn, és hihetetlenül élvezte. :)

Tehát megcsodálva a vörös- és barna téglás házakat, a csatornákat, a bicikliket, az átlag magasságot, a virágpiacot és a holland nyelv hasonlóságát a némethez, egy ponton úgy döntöttünk, hajóra szállunk, hogy a csatornáról szemléljük meg a várost. Mindez azért is volt különösen jó ötlet, mivel - biztosan azért, hogy az Angliából érkező, szeszélyes időjáráson edzett vendégek előtt felvágjon - az amszterdami időjárás kitett magáért, és valóban tíz percenként váltakozott eső és napsütés között, olyannyira, hogy időnként már nem bírva az iramot, az eső és a napsütés egy időben zajlott.



Egyébként a hajókázást mindenkinek ajánljuk, nemcsak azért, mert hatékonyan megvéd az "Amszterdam - szitáló eső" helyzetben, és mert egyszerre tökéletesíthetjük a holland-, német-, francia- és angoltudásunkat (ilyen sorrendben). Hanem azért is, mert tényleg jópofa és a legtöbb érdekes dolgot látni lehet róla, beleértve a kikötőben parkoló óceánjárót is, amiről kitaláltuk, hogy majd azt mondjuk a képekre, emeletes ház, és hogy itt Amszterdamban simán van mentőcsónak a házak oldalában tűzvész esetére.

A hajóút vége felé Robin baljós csendbe burkolózott, amiből Niki, aki már tapasztalt ilyen helyzetekben, elég gyorsan megértette, hogy útba kell ejtenünk egy éttermet. Rám hárult a kellemetlen feladat, hogy közöljem az éhes férfival, hogy itt délidőben nem fog mást kapni, csak szendvicset. Szerencsére sikerült egy elég tartalmasat választani, ami, megkoronázva a helyi almáspitével (kihagyhatatlan!), megnyugtatta Robint is. :) Ezen felbuzdulva bemerészkedtünk a Vörös Lámpás Negyedbe is, ami számomra is az első ilyen élmény volt (leszámítva, amikor tavaly októberben az Oude Kerk körbejárásakor a kirakatokban magukat kellető kövér fekete nők látványából rájöttem, hol is van az a Red Light District). Durva élmény volt, leginkább az a jó szó rá, hogy weird.

Hogy ne legyen elég a jóból, a Heineken Múzeum felé vettük az irányt, aminek egyik eredményét már láthattátok egy korabeli (lassan megkövülő) bejegyzésben. :) A reklám helye: nagyon tudom ajánlani azoknak, akik nem túl árérzékenyek, vagy tényleg szeretik a sört, vagy esetleg mindkettő. Maga a sörkészítés folyamatának bemutatása annyira nem nagy szám, sőt, otthon a Dreherben többet látni, mert ott még főzik a sört Kőbányán, míg ez a gyár már használaton kívül van. De annyi jópofa kreatív ötlet van benne, amiért szerintem tök jó móka volt az egész. Az én kedvencem a "We are going to brew you!"-szekció volt, ami annyit tesz, hogy engem főznek meg sörnek. Beállsz egy kis terembe, ahol van egy mozivászon, meg egy mozgatható lépcső korlátokkal. Előtte figyelmeztetnek, hogy tedd el, aminek árthat a víz, a táskádat tedd a két lábad közé és kapaszkodj. Majd a mozivásznon beindul a sörfőzés, amin egy pasi kalauzol végig, aki becsobban az árpával (vagy mivel) együtt a vízbe, megfőzik, üvegbe töltik, és persze minket vele együtt (például a csobbanáskor ránk is visszacsap egy kis víz, aztán meleg lesz, aztán zötyögve, mint a villamoson megyünk a töltősorra. Annyira vicces, hogy nem is bírtam letörölni az arcomról a mosolyt. :) Pedig akkor még meg sem ittam a két ingyen sörömet, amit megelőzött még egy pohár, amivel megtanítottak rendesen sört inni. Tényleg sokkal jobb íze van úgy, ajánlom mindenkinek, de főként a lányoknak!



Sörözés után úgy döntöttünk, Nikiék angol idő szerinti négy (vagy három?) órásébredésére való tekintettel korán visszavonulunk, és tízkor a "gyerekek" már nyugovóra is hajtották a fejüket.

Mindez nem akadályozta meg Robinunkat abban, hogy délben, azaz tizenkettő órakor jöjjön elő a barlangjából, ami már csak azért is furcsa, mert ő állítólag hat-hét óránál többet nem bír evés nélkül. :)) (Amúgy nagyon bírom Robint - csak azért mondom, nehogy valakit félrevezessenek a megjegyzéseim. :P) Így aztán kevésbé hajnali órán, de baromi sportosan szálltunk biciklire, hogy meghódítsuk a várost és a tőle kb. 25 kilométerre Északra fekvő Zaanse Schans nevű szabadtéri skanzent. Egy (szerintem) élvezetes városi csatornaparti cikázást követően sikeresen megtaláltuk a kompot, ám annál nehezebben jöttünk rá, hogy hol kell fizetni. Az ok: nem kell fizetni! Kb. tízpercenként járnak kompok Amszterdam északi és déli része között az IJ-n, természetesen biciklikkel megrakodva.

Átérve olyan boldogok voltunk, hogy lecsúsztunk egy jobb kanyarról, ami végzetesnek bizonyult: eltévesztettük az általam előre kinézett, valószínűleg kellemes-vidékies-tájképes-zöldes bicikliutat. De legalább megtaláltuk a kiírást Zaandam felé, így magabiztosan folytattuk utunkat. Kivételes térképolvasó tehetségemnek köszönhetően hamarosan megállapítottuk, hogy totálisan rossz helyen vagyunk, de legalább a legrövidebb útvonalat választottuk. A legrövidebb útvonal kezdetben autópálya mellett vitt, majd Zaandam lerobbantabb negyedeiben, végül gyártelepen. :) Vigasztalt, hogy a gyártelep itt csokigyárat jelentett, így átható kakaóillatban tekerhettünk tovább. :) Ezután a küzdelmes két óra után igazán nagy boldogság volt megpillantani az első szélmalmokat. :)

Nem tudom, egyébként milyen élmény lett volna ez a Zaanse Schans, ha nem kell érte így megküzdeni, de azt hiszem, akkor is teljesen el lettünk volna varázsolva tőle. Szélmalmok, tehenek, (simogatható!) bárányok, mesebeli házikók, zöld fű, fapapucs- és sajtmúzeum, és mindez úgy összerakva, hogy valahogy mégsem túl giccses. Legalábbis az én ízlésemnek nem az. :)



Kellő idejű báránysimogatás és a gólyalábon történő közlekedés (felszínes) elsajátítását követően már vonatra raktuk a bicikliket, és úgy tértünk haza. Este még nekiindultunk egy-két helyi nevezetességet felkeresni, ami végül nem is volt akkora móka, mint gondoltuk. Mindenesetre másnap jól elaludtam, Nikiék pedig állatkertben voltak, és egy orangutánnal kommunikáltak elmondásuk szerint. :) Mi már csak annyi időt töltöttünk együtt, hogy hazaestem munkából, rendben átvettem a lakást és a kulcsokat, majd kikísértem őket az állomásra, puszi-puszi, ölelgetés, aztán haza és alváááááááás. Az első baromi jó hétvégém volt a sorban. :) Folytatása következik. :)