Rég volt

De most bepótolom!!! Mégpedig Niki és Robin itt-tartózkodásának történetének leírásának feladatának élményét.

Lássuk csak... Természetesen el voltam úszva, és péntek este úgy döntöttem, reggel még kellő időm fog rendelkezésre állni ahhoz, hogy felkészítsem a lakást a vendégek érkezésére. Ezért kicsit meglepett, amikor pizsamában félálomban kóvályogtam még a lakásban, hogy megérkezett Niki sms-e, hogy ők is megérkeztek. Villámöltözés, és ki az állomásra, majd puszi, ölelés, örvendezés, és vissza a lakásba immár hármasban.

Kellő mennyiségű high-quality és természetesen bio étel elfogyasztása után, ami úgy tűnik, nálam sztenderd útnakindító (elkövetkezendő vendégeim, készüljetek!), útnak indultunk. Sztenderd séta át a parkon, kilyukadva a Paradisonál, a kedvenc gyíkjaimnál. Az útvonal legnagyobb attrakciója számomra a szőke afro-hajú félvér kislány volt, akiből néha-néha lehet látni itt a városban, de azért leginkább izgi. :) A kislány egyébként gumicsizmában pancsolt és trappolt felfelé a vízlépcsőn, és hihetetlenül élvezte. :)

Tehát megcsodálva a vörös- és barna téglás házakat, a csatornákat, a bicikliket, az átlag magasságot, a virágpiacot és a holland nyelv hasonlóságát a némethez, egy ponton úgy döntöttünk, hajóra szállunk, hogy a csatornáról szemléljük meg a várost. Mindez azért is volt különösen jó ötlet, mivel - biztosan azért, hogy az Angliából érkező, szeszélyes időjáráson edzett vendégek előtt felvágjon - az amszterdami időjárás kitett magáért, és valóban tíz percenként váltakozott eső és napsütés között, olyannyira, hogy időnként már nem bírva az iramot, az eső és a napsütés egy időben zajlott.



Egyébként a hajókázást mindenkinek ajánljuk, nemcsak azért, mert hatékonyan megvéd az "Amszterdam - szitáló eső" helyzetben, és mert egyszerre tökéletesíthetjük a holland-, német-, francia- és angoltudásunkat (ilyen sorrendben). Hanem azért is, mert tényleg jópofa és a legtöbb érdekes dolgot látni lehet róla, beleértve a kikötőben parkoló óceánjárót is, amiről kitaláltuk, hogy majd azt mondjuk a képekre, emeletes ház, és hogy itt Amszterdamban simán van mentőcsónak a házak oldalában tűzvész esetére.

A hajóút vége felé Robin baljós csendbe burkolózott, amiből Niki, aki már tapasztalt ilyen helyzetekben, elég gyorsan megértette, hogy útba kell ejtenünk egy éttermet. Rám hárult a kellemetlen feladat, hogy közöljem az éhes férfival, hogy itt délidőben nem fog mást kapni, csak szendvicset. Szerencsére sikerült egy elég tartalmasat választani, ami, megkoronázva a helyi almáspitével (kihagyhatatlan!), megnyugtatta Robint is. :) Ezen felbuzdulva bemerészkedtünk a Vörös Lámpás Negyedbe is, ami számomra is az első ilyen élmény volt (leszámítva, amikor tavaly októberben az Oude Kerk körbejárásakor a kirakatokban magukat kellető kövér fekete nők látványából rájöttem, hol is van az a Red Light District). Durva élmény volt, leginkább az a jó szó rá, hogy weird.

Hogy ne legyen elég a jóból, a Heineken Múzeum felé vettük az irányt, aminek egyik eredményét már láthattátok egy korabeli (lassan megkövülő) bejegyzésben. :) A reklám helye: nagyon tudom ajánlani azoknak, akik nem túl árérzékenyek, vagy tényleg szeretik a sört, vagy esetleg mindkettő. Maga a sörkészítés folyamatának bemutatása annyira nem nagy szám, sőt, otthon a Dreherben többet látni, mert ott még főzik a sört Kőbányán, míg ez a gyár már használaton kívül van. De annyi jópofa kreatív ötlet van benne, amiért szerintem tök jó móka volt az egész. Az én kedvencem a "We are going to brew you!"-szekció volt, ami annyit tesz, hogy engem főznek meg sörnek. Beállsz egy kis terembe, ahol van egy mozivászon, meg egy mozgatható lépcső korlátokkal. Előtte figyelmeztetnek, hogy tedd el, aminek árthat a víz, a táskádat tedd a két lábad közé és kapaszkodj. Majd a mozivásznon beindul a sörfőzés, amin egy pasi kalauzol végig, aki becsobban az árpával (vagy mivel) együtt a vízbe, megfőzik, üvegbe töltik, és persze minket vele együtt (például a csobbanáskor ránk is visszacsap egy kis víz, aztán meleg lesz, aztán zötyögve, mint a villamoson megyünk a töltősorra. Annyira vicces, hogy nem is bírtam letörölni az arcomról a mosolyt. :) Pedig akkor még meg sem ittam a két ingyen sörömet, amit megelőzött még egy pohár, amivel megtanítottak rendesen sört inni. Tényleg sokkal jobb íze van úgy, ajánlom mindenkinek, de főként a lányoknak!



Sörözés után úgy döntöttünk, Nikiék angol idő szerinti négy (vagy három?) órásébredésére való tekintettel korán visszavonulunk, és tízkor a "gyerekek" már nyugovóra is hajtották a fejüket.

Mindez nem akadályozta meg Robinunkat abban, hogy délben, azaz tizenkettő órakor jöjjön elő a barlangjából, ami már csak azért is furcsa, mert ő állítólag hat-hét óránál többet nem bír evés nélkül. :)) (Amúgy nagyon bírom Robint - csak azért mondom, nehogy valakit félrevezessenek a megjegyzéseim. :P) Így aztán kevésbé hajnali órán, de baromi sportosan szálltunk biciklire, hogy meghódítsuk a várost és a tőle kb. 25 kilométerre Északra fekvő Zaanse Schans nevű szabadtéri skanzent. Egy (szerintem) élvezetes városi csatornaparti cikázást követően sikeresen megtaláltuk a kompot, ám annál nehezebben jöttünk rá, hogy hol kell fizetni. Az ok: nem kell fizetni! Kb. tízpercenként járnak kompok Amszterdam északi és déli része között az IJ-n, természetesen biciklikkel megrakodva.

Átérve olyan boldogok voltunk, hogy lecsúsztunk egy jobb kanyarról, ami végzetesnek bizonyult: eltévesztettük az általam előre kinézett, valószínűleg kellemes-vidékies-tájképes-zöldes bicikliutat. De legalább megtaláltuk a kiírást Zaandam felé, így magabiztosan folytattuk utunkat. Kivételes térképolvasó tehetségemnek köszönhetően hamarosan megállapítottuk, hogy totálisan rossz helyen vagyunk, de legalább a legrövidebb útvonalat választottuk. A legrövidebb útvonal kezdetben autópálya mellett vitt, majd Zaandam lerobbantabb negyedeiben, végül gyártelepen. :) Vigasztalt, hogy a gyártelep itt csokigyárat jelentett, így átható kakaóillatban tekerhettünk tovább. :) Ezután a küzdelmes két óra után igazán nagy boldogság volt megpillantani az első szélmalmokat. :)

Nem tudom, egyébként milyen élmény lett volna ez a Zaanse Schans, ha nem kell érte így megküzdeni, de azt hiszem, akkor is teljesen el lettünk volna varázsolva tőle. Szélmalmok, tehenek, (simogatható!) bárányok, mesebeli házikók, zöld fű, fapapucs- és sajtmúzeum, és mindez úgy összerakva, hogy valahogy mégsem túl giccses. Legalábbis az én ízlésemnek nem az. :)



Kellő idejű báránysimogatás és a gólyalábon történő közlekedés (felszínes) elsajátítását követően már vonatra raktuk a bicikliket, és úgy tértünk haza. Este még nekiindultunk egy-két helyi nevezetességet felkeresni, ami végül nem is volt akkora móka, mint gondoltuk. Mindenesetre másnap jól elaludtam, Nikiék pedig állatkertben voltak, és egy orangutánnal kommunikáltak elmondásuk szerint. :) Mi már csak annyi időt töltöttünk együtt, hogy hazaestem munkából, rendben átvettem a lakást és a kulcsokat, majd kikísértem őket az állomásra, puszi-puszi, ölelgetés, aztán haza és alváááááááás. Az első baromi jó hétvégém volt a sorban. :) Folytatása következik. :)