Azt hiszem, kezdem a trénerrel. Alan Parkernek hívják, ausztrál, és eléggé világhírű, mint kiderült. Az EU szerveinek meg az OECD-nek szokott időnként besegíteni egy-egy tárgyalás hatékony előrevitelében. Kilenc gyerek egyike, és harmincéves koráig nem tudott olvasni, mert gondjai voltak a szemével, ezért először sportoló lett, aztán úgy döntött, hogy rajta ez nem fog kifogni, és elvégzett két egyetemet hallás után. Aztán gondolom megműtötték (ezt nem mondta, de most lát rendesen). Azt mondja, hogy annyira érdekli az ember, hogy szeretné megtudni, hogy működik a viselkedése, ezért beleásta magát mindenféle tudományokba. Most már tanít, meg módszereket dolgozott ki, meg ilyenek.
Az az érdekes, hogy minden, amit tanított, egy ponton sem ellenkezik az én világról alkotott képemmel. Leszámítva azt, hogy a megismerés egyetlen módjának a tudományt (fizikailag bizonyítható tényeket) tart. De ezt elnézzük neki. :) Nagyon érdekes dolgokat tanított arról, hogy hogyan forduljunk a másik ember felé, és ha átviszem, amiket mondott, a spirituális szintre, ott is van értelme. :) Nem megyek bele, mert ez a blog nem erről szól. De érdekes volt nagyon.
Aztán az emberek. Minden feladatot mással kellett csinálni, úgyhogy megismertem egy csomó embert. Érdekes volt látni, hogy a rengeteg compliance-es ember között mennyi rugalmas, érdekes, érdeklődő, kreatív ember van. Elnézést a compliance-esektől, persze az otthoni egy szem Orsink is ilyen, de akkor is, az ember nem ezt várná. Azoknak, akik nem tudják, mi a compliance: nagyjából az az osztály, aki azért felel, hogy a bank és minden dolgozója betartsa a rá vonatkozó külső szabályokat. De biztos van pontosabb megfogalmazás.
Ja, egyébként úgy kerültem ide, hogy Agnieszka részt vett egy complience-es projektben, amikor a helyi irodákba eljött és tréninget adott az embereknek. Ennek a folytatása most ez, meg valahol egy jutalom is gondolom. Agnieszka úgy döntött, nem szánja rá a hétvégéjét, és felajánlotta nekem, mondván, hogy nem ér rá, de én elmehetnék, milyen jó lehetőség. Én meg persze lelkesedtem, mert mit tehetnék...? Meg amúgy tényleg lelkes voltam, csak aztán rájöttem, hogy elmegy egy egész hétvége vele, és hogy Agnieszka kb. lepattintotta nekem. És milyen rosszul járt! :)
Tehát, az emberek közül csak kettőt fogok kiemelni. Az első egész rövid történet, egy nagyon kedves holland pasi, aki hollandul szólított meg, majd ezerszer bocsánatot kért, és megerősített, hogy totálisan hollandnak nézek ki, és még a keresztnevem is olyan (az Agnes itt elég tipikus név állítólag). Mondtam neki, hogy néha én is azt hiszem, hogy az vagyok, csak a nyelvet nem beszélem. :))
A másik előtt megkérem Katát, hogy ezt csak akkor olvassa el, ha megígéri, hogy kifejezetten hamar túl fogja tenni magát a szívfájdalmon. És minden, különösen erős nemzeti érzésekkel rendelkező egyéb egyént is erre kérek. :) Tehát a másik egy srác, aki leült mellém, bemutatkozott, hogy ő Daniel, majd mikor megkérdezte, honnan jöttem és mondtam, hogy magyar vagyok, rávágta, hogy "szia, hogy vagy, teeee... micsinálsz, compliance?" El voltam ájulva, hogy honnan tud ennyit magyarul, aztán mutatja a névtábláját, hogy "édesapám magyar". Ebédnél kiderült, hogy igazából az anyukája is, kolozsváriak, de ő már Bukarestben született és kezdett iskolába járni. Csak a nagyszülei beszéltek hozzá magyarul, a szülei nem. Meg persze az osztálytársai és mások sem. Aztán hétéves korában átköltöztek ide, aztán meghaltak a nagyszülei, és már nem volt kivel gyakorolnia a magyart... A szüleivel románul beszél. Azt mondja, a román sokkal könnyebb nyelv, és valószínűleg igaza van. Egyébként hollandnak vallja magát. Tavaly decemberben volt nálunk egy hetet, és mindenkivel angolul beszélt, csak a végére kezdett előjönni neki a magyar. Azt mondja, csak most kezdte el nagyon bánni, hogy nem beszéli. Megbeszéltük, hogy néha majd ebédelünk együtt, és ha szeretné, akkor beszélhetünk magyarul, így tud kivel gyakorolni. Egyébként tök szimpatikus is volt.
Annyira érdekes ez, hogy nem tudom őket hibáztatni ezért. Így alakította az élet. Én nem lennék képes más nyelven beszélni a gyerekemhez, mint magyarul, és eddig minden "vegyespárosban" azt láttam, hogy az apja és az anyja nyelvét is beszéli a gyerek. De azt mondta, Bukarestben azért nem erőltették a magyar szót... Ő meg Hollandiában nőtt fel, ezt a kultúrát kapta, ezt érzi magáénak. Csak nagyon érdekes, meg igen, valahol szomorú is, hogy vannak emberek, akiknek fel lehet tenni a kérdést, hogy "és akkor Te milyen nemzetiségűnek érzed magad?". De nem hiszem, hogy ez rossz neki, igazából van egy szép kerek élete Hollandiában, legalább négy nyelven beszél, amik között ott a magyar, a világ egyik legnehezebb nyelve (még ha nem is megy folyékonyan), sok helyen, több kultúrában megérteti magát. Én inkább érdekesnek fogom fel, mint szomorúnak.
Vele kapcsolatban még egy felismerés, hogy valószínűleg tévedtem, és létezik tipikus magyar arc is. Csak nagyon hozzá vagyok szokva szerintem, meg nagyképű voltam, hogy mi aztán mind baromi egyediek vagyunk. De ahogy elnéztem ezt a srácot, lehet rajta látni, hogy magyar. Ha az ember tudja róla, persze. Nem tudom elmagyarázni, hogy mi az. Valószínűleg mi csak valami barátságos-ismerőst veszünk észre a másik arcán. Meg talán annyit, hogy a mi arcunk kerekebb. Persze ez nem törvényszerű, de a hollandoknál sem az, hogy mindenkinek nagy szája és krumpliorra van. Azért láttam most egy-két tipikus arcot. :) És persze az ötvenöt résztvevő közül nagyjából talán olyan harmincöten lehettek hollandok (hollandiai székhelyűek), ebből úgy heten voltak nálam magasabbak. Otthon ez az arány nagyjából egy a tizenöt-húszhoz, vagy ilyesmi. Persze most a lányokat is számoltam.
Ja igen, és az Uitmarkt. Az Uitmarkt a szezonnyitó rendezvény, ami ezen a hétvégén volt, és pénteken nem jutottam ki a vihar miatt. Tegnap este kimentem, ráadásul bringával. Nagyon jó volt! Mármint a bringázás. Az Uitmarkt (uit=out, és nagyjából úgy is ejtik, vagy talán öut, még nem sikerült szabályt felállítanom rá :)) több, mint harminc helyszínen van a belvárosban, amik közül, mint kiderült, egész kevés volt szabadtéri, már ami a koncerteket illeti. Bezsúfolódni nem volt kedvem sehova, ezért ezekre füleltem. Voltam egy folk-rock koncerten, ami nem tetszett, aztán pedig egy világzene-jazz keveréken, az egész jó volt. Itt fel is vettem videóra, hátha átjön a hangulat.
A szabadtéri koncerteken itt az a veszélyes, hogy az emberek egyike-másika jointot szív közben, és az ember meg beszívja a levegővel, úgyhogy kicsit be is voltam tojva, hogy el fogok szédülni a biciklin. De szerencsére hamar kitisztult a fejem. :) Most először bringáztam a belvárosban, és tök jó volt, tényleg előre lehet jutni még ilyen tömegben is, ami tegnap volt. A bringásnak tényleg elsőbbsége van, és ezt mindenki megadja. :) Voltam olyan részeken, ahol legutoljára tavaly októberben jártam, és voltam ott is, ahol eddig még soha. Tök jó hangulata van. Nemsokára lejár a kéthetes fogadalmam a munkába járásról, hétvégén pedig jönnek Nikiék, akik remélhetőleg kaphatóak lesznek nagyobb mennyiségű bringázásra. :) Addig is lefotóztam a bringámat a gyönyörű új nyergével az egyik kedvenc helyemen, a Stopera (városháza - stadhuis - és opera) előtt, az Amstel partján.
Ja igen, és felfedeztem, hogy öntudatlanul is olyan kabátot választottam még otthon, aminek a lehető legjobb szabása van biciklizéshez: a legalsó gombja köldök fölött van, és így nem gyűrődik-feszül-szakad, míg tekerek. Ja igen, mert én most már kabátban járok azért. Főleg, hogy ezek a hollandok kifagyasztanak mindig a tréningeken (ők mindig pár fokkal kevesebben érzik jól magukat), szóval a nap hátralevő részében meg kell próbálnom felmelegítenem magam. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése