Hoge Veluwe

Na jó, inkább leírom a hétvégét, különben minden fiú ismerősöm abba fogja hagyni a blogom olvasását. :) Meg azért csak izgisebb. :)

Tehát, szombat éjfélkor megérkeztek tesómék (Juci és Botond), akik nászút-kiegészítésként átautókáztak fél Európán, na jó, csak Ausztrián és Németországon, mindenféle izgis helyeket útba ejtve, hogy aztán nálam megpihenjenek két napig, és persze megnézzék a várost. Érthető módon vasárnap csak nagyon nehezen szedtük össze magunkat, főleg, hogy az én csonka kis háztartásomban nincs kávé, és Juci anélkül nem indul. Úgyhogy megnéztük a bioboltot, aztán megkávéztunk, és nagy nehezen elindultunk a Hoge Veluwe Nemzeti Parkba.

A Hoge Veluwe legfontosabb ismertetőjegye, hogy van benne egy múzeum, nevezetesen a Kröller-Müller, ami messze földön híres a Van Gogh gyűjteményéről. A történet valahogy úgy hangzik, hogy élt egyszer egy holland-német házaspár, akik azon szerencsés párosításnak örvendhettek, hogy a nő a művészet nagy rajongója volt, a férfi pedig tele volt pénzzel. Ebből az lett, hogy hihetetlen sok festményt összevásároltak, építettek nekik egy jó nagy szárnyat a házuk mellett sok-sok üvegfallal, hogy amíg fél szemmel a Van Gogh-okat és más érdekességeket (mint Picasso, Monet vagy Sisley képei) figyelik, a másik oldalon bármikor pillantást vethessenek a birtokukon zöldellő fákra. Mindehhez még az a számunkra szerencsés fordulat is párosult, hogy örökös nélkül haltak meg, és a birtokot az épülettel és a fesményekkel együtt az államra hagyták. Így juthatnak el az olyan földi halandók is ide, mint mi hárman.



Persze az odajutás nem egyszerű, mivel a park az ország másik végében van. Más kérdés, hogy ez csak egy óra autókázást jelent. :) Viszont mint megtudtam, autó nélkül tényleg bonyolult megközelíteni. Az autóval is csak a park bejáratáig lehet eljutni, aztán le kell tenni a parkolóban, és átnyergelni a fehér bringákra. A fehér bringa eredetileg amszterdami kezdeményezés, olyasmi, mint most sok városban a bringapontok, hogy bedobsz két eurót és viheted a biciklit, aztán egy másik helyen leteszed. Csak az eredeti ötlet pénzbedobás nélküli, közösségi biciklikről szólt volna. Persze a bicikliket ellopkodták, átfestették, egyszóval közösségi helyett magukévá tették a helyiek. Viszont itt a parkban megvalósult, mivel a parkban nem alszik senki, a kapun meg nem lehet őket kivinni.



Tehát a lényeg, hogy Jucinak is fel kellett áldoznia magát és biciklire ülni, mivel a múzeum két és fél kilométerre volt a bejárattól. Tudni kell, hogy három órára értünk oda, és a múzeum ötkor zár. Emiatt bicikliző holland-áradattal szembesültünk, akik nem zavartatták magukat amiatt, hogy hárman nem igazán férünk el a bicikliúton egymás mellett, úgyhogy időnként még én is be voltam tojva, hogy összeakad a kormányunk. Mindezt Juci, aki saját bevallása szerint tizenöt éve nem ült biciklin, a körülményekhez és önmagához képest még egész jól viselte. Persze nem akart visszaszállni többet. :)


Aztán a múzeum szerintem kicsit kiengesztelte. Valahogy én sem számítottam rá, hiába mesélte mindenki, hogy itt igazán híres Van Gogh képek is vannak. Olyan szépek voltak. Meg egy csomó más is, persze sok olyan festő képe is, akikről még nem is hallottam. És tényleg, a kilátás időnként a zöldbe, nagyon hangulatos! Nekem nagyon jó élmény volt. Ja, és ráadásul lehet fényképezni a múzeumban. Úgyhogy megragadtam az alkalmat, és megörökítettem, ahogy illusztris társaságban nézelődünk.






Sikerült egyébként minden fontosat megnézni még öt óra előtt, úgyhogy elégedettek voltunk. :) Aztán kifújtuk magunkat egy kávé mellett (a holland kávéból még én is elbírok napi kettőt), és vissza a bringára. Ekkorra persze kitisztult már az út a vadul kerekező hollandoktól, akik azt gondolják, hogy mindenki olyan vagány, mint ők, és érdekes módon Juci is elkezdte élvezni a biciklizést. Nekem sikerült egy olyan bringát kiválasztanom, amin elöl gyerekülés van, és így megtapasztalhattam, milyen terpeszben biciklizni. Persze baromi kényelmetlen, és az ember úgy érzi magát, mint egy béka. Meg azt hiszem, úgy is néz ki. :)

Eljutottunk a park bejáratáig, és megállapítottuk, hogy nincs értelme behozni az autóból a nászajándékba kapott piknikkosarat (na meg az én szép új pikniktakarómat), mert egyrészt nem tudjuk ráapplikálni a bringára, másrészt nincs olyan szépen karbantartott zöld füves rész, ahol kényelmesen lehetne piknikezni. Ezért aztán Juci kérlelésére úgy döntöttünk, biciklizünk még egy kicsit a parkban, és kinéztünk a térképen egy tavat. Az odaúton Juci minden ötven méteren szarvast hallucinált, én meg be voltam tojva, mert akartam is szarvast látni, de azért emlékeztem még tavaly őszről, amikor Annával voltunk London mellett a Bushy Parkban, ahol szelíd szarvasok élnek, hogy mekkora egy szarvas. És azt nem mondták, hogy itt olyan nagyon emberszeretők lennének. Aztán végül nem találkoztunk eggyel sem, amit azért sajnáltam.

Viszont megtaláltuk a tavat, olyan este hét körül. Az emberek legnagyobb része már hazament, így végtelen csönd volt, lapos napsütés, halak csobbantak ki néha a vízből (na meg persze vissza is), és láttunk mindenféle madarat. Nagyon hangulatos volt. Legszívesebben visszamennék csak úgy egész nap ülni a padon a tóparton.






Persze aztán elindultunk visszafelé, és mivel nem láttunk szarvast, azzal szórakoztam, hogy tökéletesítgettem a biciklizés közbeni fényképezőtehetségemet. Még mindig imádok a nappal szemben fényképezni! :)





Hazafele úton egy kisebb dugótól eltekintve nem történt nagyobb izgalom, a kisebb dugó miatt viszont teljesen más úton kellett jönnünk, mint terveztük. Nekem másnap munka, Juciéknak városnézés, főként a Nemo múzeum, ami az itteni Csodák Palotája. Húztak magukra óriás szappanbuborékot, és elvoltak a többi gyerek között. :) Hétfő este még elmentünk vacsizni. Emlékeztem, hogy a park másik oldalán van egy kisebb étteremgyűjtemény, amin keresztülbicikliztem, mikor hazahoztam a bicómat. Persze biciklizés közben egyrészt az ember a közlekedésre figyel, másrészt másként érzékeli a távolságokat, így elég sokáig tartott, mire megtaláltuk az éttermek Mekkáját. Annyira elcsüggedtünk, hogy beültünk az első tapas bárba, ami egyébként szerintem nagyon jó választás volt, minden irtó finom volt, és a kiszolgálás nem holland volt, az biztos. Minden nagyon hamar jött. A hollandoknak ez nem megy, még az interkulturális (tudjátok, kazah-örmény-török-marokkói-magyar) ebédünkön megbeszéltük, hogy nekik nincs a vérükben, a kultúrájukban mások kiszolgálása, nincs ennek hagyománya. Szóval finom vacsit kaptunk kedves kiszolgálással, ráadásul végig Gotan Project szólt. :) Kinéztem a helyet más alkalmakra is. :) Úgyhogy telebendő, szundi, másnap reggel kapkodva pakolás, kicsit késve indulás, és cuppanós puszik. Azért jó volt. :)



Most irtó sok képet raktam fel ide, de persze ez messze nem az összes. Ha érdekel a többi, azokat itt találjátok. Még nem címkéztem fel az összeset, de haladok. :)