2009. augusztus 20., csütörtök

Gondolatfoszlányok

Ma láttam egy pasit, aki biciklizés közben levette a dzsekijét. De nem ám olyan béna módon, ahogy én csináltam volna, ha egyáltalán képes lennék ilyesmire, hogy közben mindig fél kézzel fogja a kormányt... Neeeem. Elengedett kézzel, szép komótosan, vagy fél percen keresztül. Szóval van még mit tanulnom.

Aztán azon gondolkoztam, miért van az, hogy az irodában minden lány/nő, aki külföldről jött és állandó állása van, olyan szép. Persze nem kell ezen túl sokáig gondolkozni... :) Hát ja, lehet, hogy nekem is keresnem kellene egy "szponzort". :)))

Egyébként nem lettem jobban, viszont végtelenül sajnáltam magam ezért reggel. Aztán abban bíztam, hogy hazaküldenek, mert valami eszméletlen vihart jósoltak állítólag mára, száz kilométeres széllel, meg riadókészültséggel. Egyelőre még nem jött, viszont volt vihar az irodában: a tegnap említett ügylet kitalálói felhívták Dirket (aki ma jött vissza szabiról), hogy találkoztak az ügyféllel és mégis betárcsáznának a mai greenlightra. Ebből az lett, hogy eleve másfél órásra nyúlt a megbeszélés, aztán pedig jött az, hogy ennek a jegyzőkönyvét hamarabb megírjuk és kiküldjük, mint a többit. Ebből lett az, hogy ebédelnem három órakor sikerült, egy mozzarellás szendvicset majszolva el a jegyzőkönyv kb. ötödik verziója felett. Nem túlzok, amikor azt állítom, hogy legalább tíz változat volt. Mindent Agnieszkával, Dirkkel egyeztetni, megkérdezni a lengyeleket, a többi döntéshozót, aztán újragondolni, aztán a compliance jön, hogy ő is látni akarja... Végül megszültük, és megegyeztünk Agnieszkával, hogy bekereteztetjük.

Aztán Agnieszka szigorúan hazaküldött a vihar miatt, és már épp indulni is akartam, mikor Ernst telefonált, hogy nem tetszik, ahogy átírtuk a kommentjét... Megyek Dirkhez, hogy mi az érv, Dirk közli a maga kis stílusában, hogy nem érdekli. :) Visszahívom Ernstet, erre velem kezd el vitázni... Nem tudom, hogy nem voltam-e udvariatlan azzal, hogy azt mondtam, javaslom, hogy Dirkkel beszéljen, mert nem látom az én hozzáadott értékemet ebben a társalgásban... Kicsit lecsapta a kagylót, de szerintem Dirkre volt ideges... Remélem. Én meg fáradt voltam, szerintem lázas, tízszer írtam át ezt az egy oldalt és ebédelni sem tudtam rendesen. Úgyhogy csak megérti. Mindegy, ezen nem töröm magam.

Általános észrevételek: én nem értem, hogy magas beosztású emberek miért engem izélgetnek, ha valami nem tetszik nekik. Én értem, hogy könnyebb velem vitázni, csakhogy nekem semmi befolyásom a tartalomra, ráadásul míg átadom az érveket, esetleg el is veszíthetek néhány infót, amit nem értek vagy elfelejtek. Szóval ez kicsit ovis viselkedés. A másik viszont, nagyon pozitív meglepetés: már másodszor veszem észre, hogy ha kicsit is kezdenék kétségbeesni, akkor Dirk megnyugtat, hogy ne aggódjak, majd utánanézünk, nincs semmi gond. Ez Dirknek egy merőben új oldala. :))) Aki ismeri, az érti, hogy mire gondolok. :) És egyébként pedig meghallgatják a véleményemet, meg továbbra is bevonnak dolgokba. Szóval az egész nap pozitív, és Szülők, ne aggódjatok, már itthon vagyok, megettem három barackot, mézes teát iszom és kb. tíz órát tervezek aludni. :) A vihar még mindig nem jött. Kár, mert tök jó lenne látni, mielőtt elalszom.

3 megjegyzés:

  1. Kicsi lerobbant Magzat!
    Egyél kalmopirint is! Meg pálinkás teát! És a dilis főnök azért nem elmebeteg, mert a nagyobb beosztásúakkal addig dumál, míg azok adnak neki egy kicsi beosztásút, akivel üvöltözhet... Ilyenkor nyugodtan visszabeszélhetsz, sőt az a jó, ha látja, hogy nem hagyod magad, csak arra kell ügyelni, hogy meg ne sértsd. Ha csak magadat véded, az természetes dolog és elfogadható. De ha közlöd vele, hogy egy emberszabású agyament idióta, akit le kéne géppuskázni, azt érdekes módon mindig zokon veszi :-)
    Na csövi, gyógyulás, testi-lelki izmosodás, rögrön nyakadon a Juczyék!

    VálaszTörlés
  2. hat tenyleg nagyon ketsegbeeshettel, ha a Dirk nyugtatott meg! Igenis mondd meg a velemenyed, ezen senki sem sertothet meg, a fonokok meg vesszenek ossze egymassal, ket kiskakas .... vigyazz magadra, es ha lazad van inkabb maradj otthon, es fekudd ki, majd Agnieska is dolgozik egy kicsit, senkisem kerheti hogy betegen dogozzal, remelem van gyogyszered. udv Judit

    VálaszTörlés
  3. Én meg jól fájdítom még a szived azzal is, hogy mi eközben Színlelde táborban mennyire de mennyire jól éreztük magunkat és írtunk is neked smst, mert hiányoztál róla nagyon!!!!!

    VálaszTörlés