Kicsit rehabilitáltam őket

Először is, most fejeztem be a vacsimat, ami körtéből és maasdamer sajtból állt. Még ha nem is bio, azért legalább helyi. A sajt legalábbis biztos...

Nem, egyébként azért rehabilitáltam őket egyrészt, mert megláttam a Marqtban kapott szatyron, hogy újrahasznosított. Nem vagyok jó abban, hogy hogy lehet egy műanyag szatyor újrahasznosított, de hiszek nekik. :)

A másik indok a mai ebédem volt. Négy lánnyal voltam, akik közül kettőt tréningről ismerek, egy pedig Stéphanie gyakornoktársa volt. A negyedik meg csak úgy jött, mert ők mind egy helyen dolgoznak. Igazából lehet, hogy túl könnyen adtam magam, már ami a megbocsátást illeti a hollandok felé, mert itt senki sem volt igazi holland, viszont a kazah és a török lány ide járt egyetemre és itt ment férjhez, a marokkói meg itt nőtt fel, szóval őket valamelyest holland kultúrájúnak lehet tekinteni. Egyedül az örmény lány (aki egyébként Libanonban nőtt fel, mielőtt Franciaországba, majd Belgiumba költözött) az, aki alig él itt régebben, mint én. Na, de olyan értelmes dolgokat mondtak, hogy egészen elcsodálkoztam. Például, hogy miért van az, hogy az anyagi dolgokkal foglalkozunk a világban, amikor ami valójában megmarad, azok az élmények. És hogy hallottak valakiről (na igen, azért túlzásokba nem kell esni), aki egy hónapig nem vásárolt semmit, csak az alapvető cikkeket, amire szüksége volt, és hogy milyen felemelő érzés állítólag. Meg hogy a válság azért van, mert túlságosan kapzsik voltunk, és figyelmeztetnie kell arra, hogy vegyünk vissza a fogyasztásból és arra koncentráljunk, ami fontos. El voltam ámulva, nem vártam ilyen meglátásokat holland(iai) bankároktól.

Egyebek mellett azt is megtudtam, hogy azért valami borravalót szokás adni, de épp csak a visszajárót, ha elégedettek vagyunk. Csak arra nem kaptam választ, mi történik, ha kerek a számla.

Egyébként nagyon szociális hetem van: szerdán Marival és a barátjával találkoztam, ma ez az ebéd, holnap a volt főnököm, Judit jön át Belgiumból, vasárnap pedig megint Bálinttal találkozom, merthogy megyek Utrechtbe a bringááááméééééért! (Hm, vagy ezt már említettem...?) Közben meg skype-oltam is egy csomót. Szóval akinek nem válaszolok a levelére, az ezért van, bocsi, mert jelenleg ennyi szociális kapcsolat is sok. :) Mármint nem sok, mert akkor nem csinálnám, de elég. :) Ja, közérdekű infó, hogy rájöttem, hogy át lehet állítani azt, hogy ne csak regisztrált felhasználó kommentelhessen. Vagy ez nem is annyira közérdek? :)

A belgákat egyébként még nem rehabilitáltam. Majd ha sikerül Stéphanie utolsó nyomait is eltüntetnem a lakásból, akkor talán. De mindig előbukkan valami, mint például hamu a szekrényben levő kistányérokon, vagy megszáradt paradicsomszósz a fiókban levő késen... Most vettem extradurva lefolyótisztítót, mert a mosdó elég siralmas állapotban van... Ennyit a környezetvédelemről.

Na, aztán mi van még. Ja, nem tudom mi van, de el vagyok bent úszva. Jobb, mint ha unatkoznék, de azért mégis meglepő. Meg nemszeretem érzés. Úgy jöttem ide, hogy itt nem fogom magamat stresszelni. Szerdán mégis sikerült annyira, hogy megfájdult a hasam. (Hüpp-hüpp!) De legalább tudom, hogy semmi köze ahhoz, hogy mit eszem. :) Szóval hétfőn véget vetek ennek és a végére járok mindennek. Vagy kedden... Kedden úgysincs más program. Egyébként Agnieszka végül is tök rendes, minél több olyan dolgot igyekszik nekem mutatni, amitől tényleg izgi ez az ittlét. Most például van egy tök érdekes tranzakció, és megdumáltam az egyik fejessel (Ernsttel), hogy hétfőn leülünk és átbeszéljük, hogy egy kicsit megértsem, hogy működik egy áthidaló finanszírozás (bridge loan, csak nem akarok idegen szavakat használni, már így is részben angolul gondolkozom), tőzsdei bevezetés vagy kötvénykibocsátás. Csütörtökön meg egy prezentáción voltam, amit a Global Head of Clients tartott. Ami azt jelenti, hogy a teljes Csoporton belül neki már csak két főnöke van. Más oldalról nézve: a főnököm főnökének a főnökének (azaz Dirknek) a főnöke. Ma reggel egyébként szembejött a folyosón.

Ezek azért furcsa élmények, ha belegondolok. Hogy itt a régiós irodában is tényleg olyanokkal vannak a megbeszélések, akik az otthoniaknak főnökei, akik valahogy olyan nagy nevek. És akkor is, ha nem olyanok a feladataim, hogy kifejezetten sokat hozzá kellene adnom a dolgokhoz, valahogy mégis más három hónapig egy irodában ülni velük, látni Mihaela irodájában a gyerekrajzokat, meg megtudni, hogy Claudia Dél-Amerikában nőtt fel... Meg persze meghallgatni, hogy miről mit gondolnak, például a csütörtöki prezentáció után. Az otthoniaknak mondom egyébként (ja, az egész blogot az otthoniaknak írom. Akkor a kollégáknak mondom egyébként), hogy Marinus onnan, ahol én ülök, a világ legaranyosabb, legbarátságosabb emberének látszik.

Szóval, a lényeg az, hogy jól érzem magam még mindig. Csak ezt az elúszást kellene leépíteni, remélem, hogy sikerül. Egyelőre ez a kinntartózkodás tényleg jónak tűnik arra, hogy nyugodtan végiggondolhassam, hogy mi az, amit szeretek, és mi az, amit nem. Valahogy ilyen kísérleti közegbe kerültem, ahol próbálgathatom, hogy mi van, ha egy-egy tényezőt módosítok. Például ha idegeskedem, megfájdul a hasam. Vagy: ha túl sok programom van, feszült leszek. Meg ilyenek. :)