2009. július 20., hétfő

Úgy döntöttem

Úgy döntöttem, végül fogok írni. Régen írtam blogot, azóta kinőtt bennem valamiféle gátlás azzal kapcsolatban, hogy az életemet kipakoljam az internetre. Illetve felmerül a kérdés: érdekel ez valakit egyáltalán?

De úgy döntöttem, hogy kell, hogy legyen egy olyan közös tartalom, ami minden ismerősömet érdekli valamennyire. Ha meg nem, hát nekem lesz egy szép album az Amszterdamban töltött három hónapomról. :)

Már nagyon várom!!! Ugyanakkor pedig furcsa is. Ma volt először, hogy valakinek azt mondtam, hogy akkor majd novemberben találkozunk. Na jó, nem is igaz, egy kollégámnak már mondtam ezt pár hete. De akkor is, ez most tűnt először olyan igazán komolynak. Meg ránéztem a naptáramra, és láttam benne a következő két hetemet, ahol két napra van beírva, hogy Nóri... Azután nem találkozunk hetekig, netán hónapokig...!

Na mindegy, nem kell itt rinyálni, akkora szerencsém van, hogy ennek örülni kell és kész. :) És persze örülök is. :) Az internet, e-mail, skype, mikrofon, webkamera, fényképezőgép, mobiltelefon, na meg persze a repülőgép pedig majd gondoskodnak arról, hogy kapcsolatot tartsak azokkal, akik fontosak.

Nem akarok itt sokat lelkizni majd, de ezt most még leírom: abban reménykedem, hogy ez a három hónap segít megtalálni, hogy mi a fontos az életemben. Mi az, ami hiányzik, mi az, amire több időt szeretnék. Milyen, amikor van szabadidőm... Ki az, aki hiányzik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése